Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 12. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Keserű sors (Katona József: versek, tanulmányok, egyéb írások)
bízott népen gyakorlott határtalan birodalma a város javainak kéméletien pazarlása, az özvegyeknek és árváknak le nyomattatása, a szegény adózó népnek nyomorgattatása és hallatlan vissza élései..." nehezebbé tették a lakosság életét mint az idegen hadak pusztításai. Tekintettel arra, hogy a nemesi vármegyétől kiküldött személyek az esetek többségében a helyi nemesek közé tartozó vádlottakkal szemben nem kívántak a panaszt tevő jobbágyoknak igazat adni, ezért a legkirívóbb esetekben is csak kisebb büntetéseket szabtak ki, és valójában minden változatlan maradt. Nem lehet tehát meglepő, hogy a gondosan elsimított hamu alatt a parázs tovább izzott. Egyetlen levél részlete is, amely 1828-ban kelt, képes valamelyest érzékeltetni a kisebb gazdák és a pásztorok között felhalmozódott indulatokat: „Ezen levél Nektek szol vérszopó kutyáknak, az ijeneknek mint ti vagytok első föl fuvalkodot, el bízót [főbíró] Boldog Antal ur, második utánna Hóbortos Kováts Gergő, az harmadik pedig té ösződött Bentsik István, utánna a többi huzavonyok közönségessen, tik már ászt akarjátok, hogy már a szegény juhászok vékképen ne élhessenek, hogy már bürgét ne tarthassunk, nem elég, hogy rajtunk a sok lopás, erőszaktétel, még az életünktől is jószágotok mellett megfosztyák a szegén juhászokat. A bürge szedéssel ugyan fel hagyatok, mert ha fel nem hattok vele, majd meg lássátok mire üt ki. Elsőbb is mihent szénáitok rakásba rakjátok, tüzet Fogunk neki vetni, utánna pedig mikor gabonáitok össze Lészen rakva, azokat is szin azon képen Fel fogjuk Pörkölni, ha pedig hogy még a kevés, utánna várostokat le Fogjuk égetni Földnek poráig..." Valószínűtlen, hogy a város főügyésze nem kapott értesítést a hasonló fenyegetésekről és a reménytelen helyzetbe került pásztorok, zsellérek és kertészek elkeseredett terveiről, tetteiről. A megváltakozás érdekében ismételten megemelt helyi adók miatt a továbbélő feszültségek évről évre újabb konfliktusokat eredményeztek. Ez odáig fajult, hogy 1835-ben szabályszerű szervezkedés indult meg a tanáccsal szemben az elégedetlenkedők körében. A szántóföldhöz és szőlőtermesztéshez szükséges telekhez nem jutó tömegek, a terményüket értékesíteni nem tudó kistermelők és a helyi hatalom gyakorlásától távoltartott jobb módú gazdák jelentős része egyaránt helyeselt a legvakmerőbb hangadóknak, akik immár a tettlegességtől sem riadtak vissza. A szervezkedésben részt vállalók a helyi hatalom által elrendelt kihallgatás során sem szeppentek meg, és ismételten megfogalmazták céljaikat: „...Megmondják a tanácsbelieknek, hogy minekutána a resolutiot megkerülték, minekutána továbbá a nép szabadságát elnyomják, mennyének el város házátul. Aki pedig magátul el nem megyen, gallérjánál fogva kihánnyák..." Nem felesleges utalni arra, hogy Katona József egykori munkatársa, Simonyi János tanácsnok, aki hozzá hasonlóan ugyancsak szegény iparos családból származott, éveken át küzdött azért, hogy közpénzen megvásárolt, alig néhány tucat nemes érdekében fenntartott hatalmas legelőket felparcellázzák a több ezer szegény paraszt, zsellér és kertész között, „.. .mert az osztó igazság (iustia distributiva) szorosan megkívánja, hogy ami édes mindnyájunké, azt ne ötven, hatvan vagy száz ember, s még ezek is igen aránytalanul, hanem mindnyájan használjuk. Megkívánja az osztó igazság, hogy ki mily mértékben viseli valamely közösség terheit, oly mértékbe vegye annak hasznát is..." Ez a kitérő remélhetőleg érzékelteti, milyen disszonáns helyzetbe kerülhetett Katona, a fiatal ügyész, aki nemcsak szoros kapcsolatban maradt a szegény iparosokkal és parasztokkal, hanem gyakorta érezhette a helyi nemesek gőgjét is, mégis újból és újból végig kellett hallgatnia azoknak a „nemtelenekkel" szenbeni indokolatlan méltatlankodását, sőt részt kellett vállalnia azok mulatságaiból is. Az előbbi megjegyzések bizonyos értelemben egyféle háttérrajzul szolgálhatnak az utolsó fejezetben közreadott, Katonának tulajdonított költeményhez is. Bárki írta ezt a leánycsúfolót, a városban lévő korabeli hangulatról, állapotokról egyfajta metszetet adott. A hosszú évtizedekre, sőt évszázadokra visszanyúló korabeli szokások természetesen hatottak Katonára is, életének és munkáinak jobb megértését feltétlenül szolgálhatná az, ha a történeti néprajz a rendelkezésre álló igen jelentős forrásanyagot végre feldolgozná. Itt, érthetően, csupán egy-két utalást lehet tenni arra, hogy ma már teljesen szokatlanul szilaj, olykor szertelenül nyers szokások formálták, színezték a korabeliek érzelmeit és hétköznapjait. Ezek leginkább a halotti torok, a gyakori disznó- és lúdtorok, keresztelők és a több tekintetben is szertelen leánykérők, menyasszony-költöztetők, lakodalmi szokások (rendelet tiltotta, hogy három napnál tovább tartson egy lakodalom, amelynek persze alig volt foganatja), a húsvét és pünkösd körüli népünnepélyek, valamint a duhaj majálisok formájában testesültek meg. A kimondottan ősi, paraszti szokásokra épülő hagyományok mellett a városias életmódnak megfelelően újabb, de talán semmivel sem szelídebb módik terjedtek a paraszt-polgárok, hivatalnokok és értelmiségiek között is. Ilyenek voltak pl. a Kanalas társaság összejövetelei, melyekkel szemben a református egyház kezdeményezésére drasztikusan léptek fel, továbbá az újabban népszerűvé vált farsangi bálok, kávéházi szórakozások stb. Valószínűleg ennek a háttérnek az alaposabb ismerete sem tenné ugyan egyértelműbbé az itt közölt vers szerzőjének ki127
