Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 12. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001
jövő is. Mögöttünk is nehéz múlt áll, de a jövő egyszerűen elviselhetetlen lesz. Nem pusztán nehéz. Bizonyára az öregség nem biztat sok reménnyel, éppen ezért újra tanulhatnánk keresni az igazságot, hogy utolsó mondataink is ugyanolyan tisztán csengjenek, miként az elsők. Igaza van Nietzschének, rossz jel, ha egy fiatalember könnyen el tud igazodni az emberek tevés-vevésében. De jaj azoknak, akik nem akarják észrevenni, hogy egyszer véget ér az álarcosbál, amit ifjúságnak nevezünk, a maszkot fájdalmas mozdulattal félre kell rakni. (Ami érdekel még) Belátom, meddő és kétes értékű dolog olyasmivel foglalkozni, amihez nem sokan értenek. A legveszélyesebbek és a legkiismerhetetlenebbek azok a dolgok, amikhez sokan értenek. (Belső ellenzék) Hannah Arend az Eichmann Jeruzsálemben című könyvében ír arról a bizonyos Otto Bradfischről, aki 1961-ben egy müncheni bíróság előtt lefolytatott első perében kijelentette, hogy mindig is „belső ellenzéke" volt saját cselekedetének. Hitler idején legalább 15 000 ember agyonlövését irányította. Hátborzongató, amikor ezek a belső ellenállók leírják, hogy mennyit küszködtek, nehogy a hatalom leleplezze szándékukat. Sokszor nekik kegyetlenebbeknek kellett lenniük, esküdöznek, mint másoknak, ellenkező esetben a rosszabbak léptek volna helyükbe. (Az át településről) A holocaust valójában erőszakmentes, önkéntes áttelepítéssel és áttele- püléssel kezdődött! A nácik, először úgy tervezték, hogy a zsidókat kitelepítik Németországból, amit a cionista zsidók nem is vettek rossz néven. Nyílt titok, hogy a cionisták ebben, mármint az áttelepülés lebonyolításában együttműködtek a fasisztákkal. Vezető zsidó szervezetek sokáig ebben az asszimiláció ellenszerét látták. Csak amikor kiderült, hogy nem lehet milliós embertömegeket Palesztinába vagy Madagaszkárra áttelepíteni, akkor indult be a tömeges megsemmisítés és a gázkamra. Eichmann egy időben úgy tervezte, hogy Lengyelország bizonyos térségében létrehoz egy zsidó protektorátust, és önmagát képzelte el a kormányzó szerepében. Ezért úri módon viselkedett, ha Bécsben zsidó előkelőségekkel találkozott, akik transzferegyezményeket kötöttek a nácikkal, és igyekeztek áttelepíteni a „prominens személyiségeket", ahogy ezt akkoriban mondták. (Művirágcsokrok) Azt mondják, kitört nálunk is a szabadság. Nos, erről jutott eszembe Eörsi István amerikai kalandja, amit az Időm Gombrowiczcsal című remek könyvében írt le. 1983-ban, Amerikában tartózkodva az író megkérdezte az egyik hazafias és nemzeti szólamokat puffog- tató amerikai magyart, ha netán Magyarországon kitörne a szabadság, akkor hazajönne-e. Kérdésére az asszony fülig vörösödött: „Mi már - mondta - nem tudnánk megszokni ott." Eörsi körülhordozta a tekintetét a házban. A kétszintes, öt hálószobás villa üvegverandára nyílott, hozzá erdő és kert is tartozott, az erdőt kis folyó szelte át. Hozzátenném, ebben a helyzetben a nemzeti szólamok olyanok, mint a díszes, drága vázában a művirágcsokrok. Lehet, hogy ez a dísz a luxuslakások elengedhetetlen tartozéka. S nemcsak azoké. (Visszatérés) Van áram. Kitekintek az ablakon és élvezem a békés újvidéki alkonyt. Már évek óta nem éreztem ekkora nyugalmat magamban. Napok óta nem tettem ki a lábam az utcára. Innen indultam el, de még nem tértem vissza. Hatvanéves leszek, s belátom, nem maradt időm a visszatérésre. (Shakespeare-szerepek) Holnap találkozom néhány régi barátommal és ismerősömmel. Kissé félek elindulni. Az emberek gyorsan változnak, szinte egyik napról a másikra. Nem csak azokra a köpenyegforgatókra gondolok, akik egyik napról a másikra a régi rendszer 59
