Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 12. szám - Pintér Lajos: Gion-medalion
Pintér Lajos Gion-medalion Nem akarom a legelején kezdeni a történetet. Harminc éven át tartó kapcsolatunk (merjem mondani, barátságunk) történetét. Mikor megismerkedtünk, akkor O egykötetes szerző volt. Megírta Kétéltűek a barlangban című regényét. Ami igazi jó Gion-könyv volt. Szerinte nem, szerintem igen. Az ilyen parányi konfrontációkat jól elbírta a mi kapcsolatunk. Pesti egyetemista voltam, vonatra ültem, elmentem Újvidékre és megkerestem a Kétéltűek a barlangban szerzőjét. Szerettem volna megismerni. Akkor találkoztam Mauritscsal, Benessel, Tolnaival, Végellel, Domonkos Istvánnal, Pastyikkal, Bosnyák Pistával, Dormánnal, Dudással, Hornyikkal, másokkal. Kitűnő csapattal a Képes Ifjúság és az Új Symposion körül. Irigyeltem őket. Nemzedékké szerveződhettek, röpülhettek. Nagy László mondotta: kirepülni csak rajban lehet! Nekik, úgy tűnt, lehetett. Akkor Budapesten egy fiatal író csak arra volt ítéltetve és kijelölve, hogy megöregedjen. Újvidék és Budapest és Szenttamás és Csongrád, ezek voltak barátságunk színterei. Elvitt Szenttamásra, szülőföldjére. Megmutatta regénye színtereit. Ami könyveiben kápráztató volt, az a valóságban szürke, kicsi és kopott. Vigyázat, az O élménykörét illetően. Csillagokig megemelt élmény! Ajándéka a sorsnak, hogy a múlt két év nyarát Veránkán együtt tölthettem Vele. Talán az ottani írótábor két leglustább, rossz a kifejezés, mindegy, két otthonülős táborlakója voltunk mi. Hajnalban kimentünk a teraszra, kiültünk a Duna fölé, vártuk az ég madarait s az erdő vadait. Korábban talán én ébredtem, de már hallottam az O ébrenlétének zörejeit is, nyitott ablakán át beköszöntem neki. S eltelt az egész napunk a teraszon, a Duna fölött. Én korán feküdtem, O későn, félálomban hallottam még dörmice hangját. Egyszer az egész tábor kirándulásra indult. Bejárták Veránka szigetét, kutatták gazdag világát. Keresték állatait, őzet, szarvast, vaddisznót s vadmadarakat. Gondolom, kárókatonákat is. Mi ketten megint ott maradtunk a teraszon. Hallgattuk a csendet, Gion beszélt nyelvének mondatai oly kristálytiszták voltak, mint prózanyelve. A kirándulók esélyeit is mérlegeltük. Nándor akkor mondotta: amit ők látni fognak, azt mind láttam én már egykor Palicson az állatkertben! Egy író közülünk, aki valamiképp tényleg világirodalmi jellegű vagy jelentőségű alkotó, egyelőre bátortalanul mondjuk ki a vélekedést. Valahogy jól illeszkedik. Stimmel. A fényképész pedig megleste, ott volt ő is a teraszon, hogy csak cigarettafüst az Élet. 37
