Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Kun István: A Kálvária stációi (Szabolcs-Szatmár-Bereg keresztje)

dár vevőre találjon? Mekkora fizetőképes keresletre lehet számítani? És hány dolgozót lenne képes eltartani a „külterületi természetes baromfitenyésztés"? Megyénként ötöt? Tízet?

Egy komoly tanulmányban a „külterületi természetes baromfitenyésztést" leírni minimum illetlenség. De nem, több annál. Folytatódik vele a falusi ember évtizedes hitegetése, hogy a két keze munkájából meg tud élni. Egy mélységesen retrográd szemlélet megnyilvánulása, amelynek ideálját jól mutatta pár éve a déli harangszókor a magyar televízió: a kukoricaföldön kapálgató, templomot süvegelő parasztot.

A mezőgazdasági tevékenység épp olyan vállalkozás, mint a többi, csak mások a kockázatai. Változnia kell a szemléletünknek róla, mert ha az élet kényszeríti ki a változást, akkor az temérdek könnyel fog járni. A tanulmány agrárrésze azért használhatatlan, mert a régmúltat akarná konzerválni. És ez különösen fájdalmas, mert olyan megyéről van szó, amelynek lakosai közül még sokan hosszú időn át a mezőgazdaságból lesznek kénytelenek megélni.

Csakhogy vannak ennek a tanulmánynak egészen jó részei is, olyanok, amelyeket meg kellene valósítani, és olyanok is, amelyekre új programok építhetők. Értékeinek sorsa a jövőben dől el. A magam részéről szkeptikus vagyok. Nem hiszek benne, hogy bármi változást képes indukálni. Nagy valószínűséggel ez is az irattárba kerül, akárcsak az elődei, mert eleve nem lesz forrás - pénz - a legelemibb gazdasági fejlesztések koncepciózus megvalósítására. És nem lesz törődés, nem lesz figyelem, sőt határozott tervek sem lesznek a változások elindítására.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye pedig visz'i tovább a maga keresztjét a Kálvárián az újabb stációkig.

97