Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Jász Attila: Szabadulási gyakorlatok (versek)
Jász Attila Szabadulási gyakorlatok EGY ZÁRT AJTÓN váratlan belépő mondattal megzavarja bennem a másik jelenlétét. Ami éppen összefűzne végre engem, és a verssorok indokolatlan születését. Ilyenkor tombol rendesen, akár egy angyal. Még szerencse, hogy nem jöhet el olyan gyakran. Néha csak. Olykor megvárat, és megígértet mindent. Ír helyettem, olvas, javít. Becéz: „Teee". És hiába ellenkezem, folyton beszéltet. Nem tudom elhallgatni, ami fáj, amit érzek. De valami hiánnyal folyton piszkál. Itt áll előttem, s közben előlem is bennem bujkál. [rokon gondolkodással, Fűzi Lacinak] SZERETEK A RÉGI háztetőkre nézni. Egy angyal láthat így, korhadt pádon ülve, az ég peremén, a Semmi-teraszon. Miközben kapkodva veszi a levegőt, sopánkodik, hogy „folyton előjön a tériszonyom, noha gravitációval foglalkozom". Szavakat dobál egy feneketlen kútba. Es hiába mondom neki, hogy hiába, csak a régi közhelyeket gyúrjuk át újra. A SEMMI PALACKzöld habjaiból kilépő istennő lábnyomait (38-as) eltünteti az éjszaki szél, követhető irányok és módszerek nélkül. Hiánya belénk szorul, vonul vissza végül. A leejtett tükröt darabonként összeragasztva nem ugyanazt mutatja az onnan visszanéző kép. 45
