Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Faludy György: Óda a magyar nyelvhez (Anyanyelvünk szépségét dicsértük), Német zsoldosdal (A háború rémségei előtt)

országvesztők, elmozdíthatlanok, s ti elsikkadt, felőrölt alanyok, megölt vagy messze bujdosó fiák, Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak - ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal és a hazánkkal?

Parasztok nyelve, nem urak latinja, nem grófok rangja, de jobbágyok kínja, magyar nyelvi férgetegben álló fácska, hajlongasz szélcibáltan, megalázva - s kifog-e törzsöd lombbal hajtani?

Te vagy jelenünk és a hajdani arcunkat rejtő Veronika-kendő és a jövendő.

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk és forró, mint forrongó szellemünk.

Nem teljesült vágy, de égő ígéret, közös jövő és felzengő ítélet, nem hűs palackok tiszta óbora, nem billentyűre járó zongora, de erjedő must, könnyeinkben úszó tárogatószó.

(Páris, 1940)

Anyanyelvűnk szépségét dicsértük

Ezt a verset Párisban írtam, méghozzá abban az időben, amikor a németek 1940 nyárelején már feltartóztathatatlanul közeledtek a város felé. A vers megírásának ötletét egy kis bisztróban, a Boule d'Ore-ban kaptam barátomtól, a nálam közel dupla idős Kéri Páltól. Kéri Pál a század elején neves magyar újságíró, híres, példátlanul bátor riporter és közismert szerető volt, akit Budapest, sőt Bécs és Róma legszebb női adtak egymásnak kézről kézre, pontosabban combról combra. A húszas évek elejétől Kéri emigrációban élt Bécsben, Pozsonyban, majd Párisban. Én is emigráns voltam ugyanott, másfél esztendeje.

Anyanyelvűnk szépségét dicsértük nagy lelkesedéssel. Ugyanekkor tudtuk, hogy ábrándunk, mégha tizenkét millió személy is osztja, merőben individuális, hiszen minden nemzet fia tulajdon nyelvét tekinti legszebbnek a világon. Majd Kéri elkezdett szólni a tárgyeset t-jének és a ragok kapcsolásának semmi törvénnyel meg nem határozható szabálytalanságáról. Mikor ez ellen tiltakoztam, néhány tucat példát sorolt fel. „Tűz-tüzet," mondta, „szűz-szüzet, de bűz-bűzt.

5