Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Kelecsényi László: „Az élet álom“ (Krúdy Gyula kézjegyei)
„Bizonyítvány Ezennel bizonyítom, hogy Krausz Poldi Mély Pincéhez címzett vendéglőjében életem szép napjait és éjszakáit töltöttem. Krúdy Gyula Budapest, 1931. május 21." A művész körökben népszerű hely órái ekkor már meg voltak számlálva. Még két év, és bontani kezdik az öreg Tabánt. Eltűnnek a zegzugos kis utcácskák, az odvas házacskák. A lakók is eltűnnek, szétszóródnak a városban. Krausz Poldi, azaz Krausz Lipót is kénytelen elhagyni a házát. Mint egyetlen kincsét, úgy őrzi azt a kopott, bőrkötésű vendégkönyvet, múltja egyetlen tárgyi emlékét. Márai Sándor, aki ismerte és bejegyzéssel is ellátta a vendégkönyvet, emlékirataiban leírja, hogyan próbálta menteni utolsó kincsét a vendéglős Krausz. „A vasárnapon, amely 1944. március 18-át követte, a kora délutáni órákban csöngettek budai lakásom ajtaján. Krausz Poldi állott az ajtóban, hóna alatt újságpapírba csomagolt albumot szorongatott. (...) Kis termetű, meghajlott hátú, tömött harcsabajszos, zömök emberke volt, kisalföldi ízes magyarsággal beszélt. (...) Reszketett a keze, amikor átnyújtotta az albumot, élete művét, egyetlen kincsét. A viaszosvászonba kötött albumba írók, újságírók, művészek, éjszakai emberek, a budapesti szellemvilág lézengő ritterjei írtak néha tréfás, néha komoly emléksorokat. A betű és a hontalanság vándorlegényei, ez a minden politikai, vallási szektánál hűségesebben összetartó társaság, ezek voltak a Mély Pince, Poldi kliensei." (Márai Sándor: Föld! Föld! Akadémiai és Helikon, 1991,292. p.) Márai, aki saját bizonytalan helyzete miatt nem vállalta az emlékkönyv megőrzését, emlékezésében azt sejteti, hogy Krausz Poldi is és a kötet is elpusztult a világégés végóráiban. Szerencsére Poldi túlélte az újlaki téglagyárat, túlélte a lengyelországi megsemmisítő tábort, és a vendégkönyv is megvan (jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonában). A Krúdy-dedikációk az életrajz egyes állomásairól is tudósítanak. Ezek a stációk nem mindig szívderítőek. Például az 1927-es sem az, mert ekkor az író kórházba kerül, és hosszas kezelésre szorul. Olykor napokig nem ír semmit, legföljebb csak efféle könyvajánlást: „Emlékül Füredy Zsuzsának a Liget szanatórium SzentPéterének" (sic!). Hogy ki lehetett a nevezett hölgy, az talán nem is annyira érdekes, sokkal inkább az, hogy miért hasonlította őt Krúdy az egyházalapító katolikus szenthez. Talán ugyanolyan kemény kősziklaként védte a beteg írót a gyomrát és máját terhelő ételek-italok fogyasztásától, mint Jézus legjobb tanítványa? Ha így van, akkor a humora Krúdyt még félholtan sem hagyta el. Nem kevésbé szomorú alkalom szülte azt a dedikációt, melynek létezéséről csak egy újságcikk alapján tudunk (Ficzay Dénes: Habent sua fata libelli... Utunk, Kolozsvár, 1973. június 8.) Egy kolozsvári antikváriumban bukkant föl az 1931-es Az élet álom lila tintával telerótt példánya. A szokatlanul hosszú, ám nem tudni kinek szóló beírás biográfiai és kiadástörténeti tényékhez kötődik. Lássuk előbb a szöveget. „Hosszú gyötrelmek, testi szenvedések, álmatlan éjszakák, imádkozások és káromkodások után első példánya annak a könyvnek, amely a Hungária nyomdából, Fellner és Bíró művezető urak segítségével, Kosztolányi Dezső jótállásával napvilágra került. Bár ne szenvednének annyit olvasói a könyvnek, mint a novellák szerzője, amíg írta, kinyomtatta és kiadta könyvét. 1931 Óbuda." Krúdy Zsuzsa emlékezésében külön fejezetet szentel Az élet álom körüli hercehurcáknak (lásd Apám, Szindbád, Magvető, 1975, 295-306. p.). A történet röviden: Kosztolányi a PEN Club elnökeként Angliában járt, s onnét Rothermere lord ezer fontos csekkjével tért vissza, amelyet az utolsó év legjobb irodalmi művének jutalmazására kellett fordítania. A díjat végül megosztották Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond között. Krúdynak azonban az előző évben nem jelent meg semmilyen kötete. Gyorsan ki kellett nyomtatni tehát egy könyvet. Ez lett Az élet álom, amelyet a nyomda - a dedikációban nevezettek - hitelbe készített el rohamtempóban. Mellesleg: Krúdy egyik legérettebb novellagyűjteménye hagyta el a prést. A Rothermere-díj szinte teljes egészében felszívódott a hitelezők zsebében. Tetejébe a PEN Club 99
