Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Petrusevszkaja, Ljudmila: A fekete kabát
A gonosz Pjotr nem vette el a karkötőt és azt mondta:- Na, te aztán bolond vagy! Mondták nekem, hogy együgyű vagy, de én nem hittem! Az újságból kivágott arcképed ott lóg nálam a falon, és én ránéztem és azt mondtam: nem igazság, egy ilyen lány biztosan nagyon értelmes! De most látom, hogy te aztán olyan ostoba vagy, mint a sötét éjszaka! Te mindenkinek mindent elhiszel! Hiszen én ezt a sánta szamarat három kopejkáért vettem, már éppen a sin- tértelepre vitték. Szélhámosok laknak nálad az állítólagosán beteg bolháikkal és poloskáikkal, és te eteted mindnyájukat!- Dehát mennyit eszik egy rovar - vetette ellen az együgyű Ira, - egy csepp mézt, egy morzsányi kenyeret! Talán sajnálod? És mennyit esznek a gazdáik? Ráadásul néhány gazdinak a kebelén kell melengetnie a kis betegeket és még etetniük is kell őket, például a poloskákat és a bolhákat. Erre nem mindenki hajlandó! Hiszen ők feláldozzák magukat! És mindezt napi három tányér ételért! Mosógéppel mosok, az edényeket esténként mosogatom el, a padlót reggelenként mosom fel, az ebédet éjszaka főzöm, és minden menetrend szerint megy. A lovak és a tyúkok pedig általában a mezőn esznek.- Na, te azán bolond vagy! - kiáltott ismét Pjotr. - Téged mindenki becsap! És ha királynő leszel? Hiszen akármelyik szélhámos feleségül vesz, ha kitalál egy mesét arról, hogy mennyire szereti a csótányokat, és te elhiszed! Nem. Ebbe én nem megyek bele. Vissza kell téged tartani. Én elszegődök hozzád őrnek és kész. És Pjotr gyorsan rendet tett a klinikán, elbocsájtva azon nyomban minden pókot, varangyot, egeret, csótányt és szúnyogot, bejelentve, hogy tulajdonképpen egészségesek. Ami e betegek gazdáit illeti, az egyiknek, aki - melléhez szorítva szeretett poloskáját - kifogást emelt az elbocsátás ellen, Pjotr adott egy pofont, a többiek pedig már maguktól is megértettek mindent és eltávoztak, valószínűleg a dühtől erősen dülöngélve. Néhányan eközben hangosan szomorú dalokat énekeltek. A hercegnőnek most könnyű dolga volt, éjszakánként már aludt, nappal pedig csak reggeltől délig dolgozott, mint minden orvos; mindez semmi, Pjotr pénzt kezdett szedni a gazdiktól az állatok gyógyításáért, és rövid idő alatt a klinika meggazdagodott, igaz, Ira azonnal bement a városba, és a keresett pénzen nagy tételben megvette a város összes kóbor kutyáját - azokat is, akik az utcákon kószáltak, és azokat is, akik a kerítések alatt még újszülött állapotban feküdtek. Ezeket a gyönyörűségeket kutyaszállító furgonnal vitték hozzá, és Ira és Pjotr egész héten mosdatták, fésülték és gyógyították az új jövevényeket, aztán pedig mindet kiengedték, hogy éljenek a parkban. Ezek a kutyák, bár kóbor kutyák voltak, buzgón őrizték a területet, azaz teljességgel megszolgálták a kenyerüket, nem hagyták, hogy az agyafúrt emberek kivágják a fákat a kertben, leszedjék a virágot, hogy aztán eladják, és kiássák személyes szükségleteik céljából a különösen kedvelt bokrokat. A klinikán az állandó munkások közül most csak a kutyák laktak, meg az egérfogó macskák, és a korábban sánta Vőlegény szamár - aki már rendbejött és szénát hordott, amit Pjotr kaszált a klinika patás lakóinak szükségletére. 111
