Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Petrusevszkaja, Ljudmila: A fekete kabát
- Közben látta, hogy a sofőr továbbra is szélesen vigyorog, a kapucnis ember viszont még mindig elrejti az arcát, és elfordul.- És mi lenne ez? - kérdezte a sofőr.- Ezek az én holmijaim, már nincs rájuk szükségem - felelte a lány.- Úgy gondolod? - érdeklődött a sofőr.- Persze - válaszolt a lány.- Akkor jó, - szólalt meg a sofőr, a kupac fölé hajolva.- Az utassal együtt elkezdték nézegetni a holmikat, és már valamit be is gyömöszöltek a szájukba.- A lány csendben hátrálni kezdett és kiment a folyosóra.- Azonnal jövök! - kiáltotta, amikor meglátta, hogy azok ketten feléje fordították a fejüket. A folyosón, lábujjhegyen, nagyokat lépve eljutott az ajtóig és elérte a lépcsőt. A szíve hangosan vert, dobogott kiszáradt torkában. Egyáltalán nem kapott levegőt. „Tulajdonképpen milyen szerencse, hogy az első lakást ki tudtam nyitni a kulcsommal - gondolta. - Senki nem vette észre, hogy nem emlékszem semmire." Lejjebb ment egy emelettel, és felülről a lépcsőről gyors lépteket hallott. Azonnal eszébe jutott, hogy újra használja a kulcsot. És milyen különös, rögtön az első ajtó kinyílt, a lány besurrant a lakásba és becsapta maga mögött az ajtót. Sötétség volt és csönd. Senki sem követte őt, nem kopogtattak, lehet, hogy az ismeretlenek már lementek a lépcsőn, magukkal cipelve a talált holmikat, és békén hagyták szegény lányt. Most végre elgondolkodhatott a helyzetén. A szobában nincs nagyon hideg, már ez is jó. Végre talált egy menedéket, ha csak ideiglenest is, ahol lefekhet valahol a sarokban. A fáradtságtól fájt a nyaka és a háta. A lány halkan lépdelt a lakásban, az ablakokba erősen bevilágított az utcai lámpák fénye, a szobák teljesen üresek voltak. Amikor azonban belépett az utolsó ajtón, a szíve hevesen verni kezdett: a sarokban egy csomó szedettvedett holmi feküdt. Ugyanabban a sarokban, mint egy emelettel feljebb. A lány megállt, várta, hogy valamiféle újabb szörnyűség következzék, de semmi sem történt. Majd odament a kupachoz és leült a rongyokra.- Mi van, megbolondultál? - szólalt meg egy fojtott hang, és a lány megérezte, hogy a rongyok mozognak alatta, mintha élnének, mintha kígyók lennének. Ebben a pillanatban oldalról két fej és négy kéz jelent meg egymás után, mindkét ismerőse elevenen kutatott a rongyok között, és végül kimásztak alóluk.- A lány a lépcsőhöz futott. A lábai mintha vattából lettek volna. A háta mögött valaki sietve mászott kifelé a folyosóra. És ekkor a lány fénycsíkot vett észre a legközelebbi ajtó alatt. Váratlanul újra könnyen kinyitotta kulcsával a szemközti lakást, berontott és gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Előtte a küszöbön egy asszony állt, égő gyufával a kezében.- Mentsen meg, az Istenre kérem - suttogta a lány. 104
