Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Viszockij, Vlagyimir: Az én Hamletem; A költőkhöz; Ballada a szerelemről; Ami még be sem ért, a gyümölcsre lesett; Búcsút mondtam az ügynek; Crnagoracok; Édeni almák (versek – Baka István fordításai)
Ami még be sem ért, a gyümölcsre lesett A gyümölcs be sem ért, de ilyet keresett, Jól megrázta a fát-a gyümölcs leesett. Arról szól ez a dal, ki dalolni se mert, Nem is tudta szegény, hogy a hangja remek. Volt a sorssal elég baja és borúja, S rosszul állt gyakorta a szénája is. S hiába feszült a gitárja húrja, Megesett, hogy akkordja hamis. Megpendítette bár a „dó"-t, Dalolta is, de nem jutott A végire a tört akkord, akkord, S nem is hallgatták lelkesen. Az eb csaholt, és macska volt Egérlesen, egérlesen. Fura, ugye, nagyon fura, fura, Tréfált - de csak papjancsi-mód, Hiába volt az óbora, Ha abba nyelvet sem dugott. Lehet ő vita-kedvű, morózus, De vitázni nem is sietett, sietett, Ahogy izzad a bőre, a porózus, Az ezernyi likacsból lelke csepeg. Párbajozni kiállt, de csak épp hogy, alig, Belefogva is épp hogy, alig valahogy, Csak elnézte a páston épp a döfést, De a vég egyelőre nyitott... Azt hitte, mindent megtud ott, De végire csak nem jutott, Nem tárult sem talány, sem ok, sem ok, Nein ért a dolgok mélyes-mélyire, S nem tudta azt, ki titkon álma volt, Szeretni se, szeretni se, szeretni se.
