Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Nagy Miklós: Szilárdy Leandertől Mócli bérkocsisig (Jókai írói névadásáról)

3. Másfél évtized regényei (1850-1865)

Jókai az önkényuralom idején a legnagyobb becsvággyal és sikerrel a romantikus nemzeti irányregéwy műtípusát alakította ki. Ennek jellemző vonásai: a hazai történelmi mozgalmakat örökíti meg, néha csak pár esztendőt (Az új földesúr), máskor évtizedeket hátrálva az időben. Széles korrajzot nyújt, gyakran valóban megtörtént eseményeket, közismert személyeket is beolvaszt könyvébe. Eles és tiszta a konfliktus a szembenálló táborok között, ingadozókról, tartósan semlegesekről alig esik szó, maguk az erősen eszményített hősök a Jót, az Erkölcsöset, ami ezzel Jókainál egyértelmű: a szabadelvű nemzeti ügyet képviselik. A névadás szemantikailag vagy áttételesebben (történelmi-társadalmi képzettársításokkal, a hangzásvilág segítségével stb.) hívja fel a figyelmünket arra, hogy ki melyik oldalon áll.

A hősök többségükben fiatalok, őket kell kiemelnünk az Egy magyar nábob-tói (1853-54) a Mire megvénülünk-ig (1865) sorjázó művekből: Szentirmay Rudolf (EMN-KZ), Kárpáthy Zoltán, Fenyéry Endre (RJT), Malárdy Kálmán és Gutái Lőrinc (ECS), Vámhidy Szilárd (SZG), Fehér Gyula (FV), Lávay Béla valamint Zeleji Róbert és Pusztafi (PD); végül az Áronffy testvérek: Dezső meg Loránd (MM). (Az ötvenes évek elején szerzőnk a történelmi vagy idegen országban lejátszódó témákat kedveli. Ezek onomasztikája - mint általában a nem magyar elnevezéseké - nem célunk.) A nemzeti nomenek divatja kimutatható a felsorolásban, nehezebb magyarázatot találni a következőkre: Rudolf, Róbert, Loránd, illetve Lőrinc, Szilárd, Dezső. Dezsőt meg Szilárdot a kései (romantikus) nyelvújítók kedvelték - kedveltették meg. Az egyiket középkori használata - Desiderius Dezső - okán, a másikat azért, mert a Konstantin magyarítása. Loránd a Roland-ének-re emlékeztetett, a másik két idegenből érkezettnek is régi századok adtak rangot és fényt, s mindhárom elterjedt a germán és román nyelvekben. Néhány esetben az utóneveket olyan magánhangzók alkották, amelyek hiányoztak a cognomenból, ekként kiegészítették, zengzetesebbé változtatták azt (Szentirmay Rudolf, Gutái Lőrinc, Áronffy Dezső.)

Az abszolutizmus - elnémetesítés kora szellemének megfelelően a hazafias héroszokkal küzdő alakok többnyire idegenes hangzású nomeneken, cognomeneken osztozkodnak: Abellino, Dabroni, Manó (KZ), Krénfy (Krénffy) Adolf (RJT), Hátszegi Lénárd (SZG), Straff Péter, doktor Grisák, Mikucsek (ÚF). A nábob unokaöccse az Árpádházra emlékeztető, s a reformkorban fölélesztett Bélát dobta el olyasmiért, ami korábban egy tucatdrámában reszkettette meg a színfalakat. Abellino, a bandita ugyanis a svájci német Heinrich Zschokke „alkotásának" címszereplője.7 A Hátszegi báró cognomenje inkább román, mint magyar. A névadó terület - földrajzi medence Hunyad megyében - a XVIII. század végére már nagyrészt elrománosodott. A spionkodó Straff alsóruhaként váltogatja neveit: kezdetben a hősies csengésű Richárdot (Marczián R.) ölti fel, majd Brazeszki Bogumil, szabadság- harcos lengyel grófként mutatkozik be.

A kártékony vagy üresfejű személyek leleplezésében nagy szerep juthat a komikus hangzásnak (Kecskerey meg Maszlaczky Gábor a Kárpáthyak történetében); az ellenszenvet keltő, gúnyolódó jelentésnek: Kutyfalvi Bandi (EMN), Bárzsing Vilmos meg Fertődy Boldizsár (PD), Ludvéghy Lipót és Torhányi András (FV), Bálnokházy tanácsos meg Sárvölgyi János (MM). Torhányi hallatára eszünkbe jut a turha (sűrű nyálka, köpet) szó, a bárzsing (nyelőcső) igen jól illik a falánk, törtető fiatalemberre. Sárvölgyi gonosz képmutató, a tanácsos cognomenje joggal rejti magában az álnok jelzőt. Jókai általában mérsékli magát a beszélő alakok felhasználásában: Gyáli József vagy Pepi (MM), e könyv harmadik negatív figurája például szinte eufonikus nomennel dicsekedhetne! Prózájában a nők igen ritkán kapnak nem áttételes beszélő nevet.

71