Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Géczi János: Kiegészítések egy Vörösmarty-sorhoz (Időtlenség és pusztulás)
Géczi János Kiegészítések egy V örösmarty-sorhoz Közös rémálmunk - mint a vadon - önmagát sokszorozza. Egy fenevad - még emlékszik a szabadságra - tépi marja az igéket de a vérengzés nem látszik: nyomtalan. Azt képzelem. Máskor olyan jövőnek amely már a fenevadra sem emlékezik. Kimúlsz magyar nyelv. Maga alá temetnek a trópusaid Kölcseyt a Szózat Aranyt a rímek nőket az utcasarkok. Az üveggolyó magyarul gurul a távolságba s a kifürkészhetetlen mellékmondatban elveszti - miként árnyékot - a testét. A könyvben mely a végtelen könyvtárról szól hol magától téved el s nem leli kiútját az olvasó végül ázalag lián és borostyán tapad a könyvre s az olvasójára. Szakadt és törmelék hasonlatok tartják össze- inak a hústalan csontvázat - szégyen nélkül e nyelvet. A kettősképekben a cselekmény mögött másik cselekmény fut: a hártya első és hátsó falán egymástól független történet pereg. Magyarul veri a szív Sziverit. A történelemben zúzott én ágál s felpanaszolja magát a Himnuszba. Az Isten - hús az ólomgolyót - befoglalt egy kötőszót s testében visszasajog- szünettelen a céllövészet. A nyelv tárnája -fekete levegőféreg- magától fúródik a szénizmú szonettbe s a bányaomlás nem érzékelhető latinul. A páternoszter magyarul járkál fel-alá- nyeldeklő ádámcsutkaként s Európa nem érzi sem a gyomorszagot sem a paradicsom almája utáni makacs éhséget. 157
