Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Jász Attila: Sajátvalóság (Appendix)
Jász Attila Sajátvalóság [ Feszü l tség forrás ] Ez a szerző által elemzendő vers arról szól, hogy az apja az időszámításunk szerinti kétezredik év őszelőjén meghalt. Noha ez a témamegjelölés így hihetetlenül pontatlanul hangzik, egyébiránt, más szempontok miatt is az. Neki nyilván nincs szüksége magyarázatokra, az enyémre meg főként, életében is jobban értettük egymást szavak nélkül. A verset nem olvasta se megjelenésekor, se előtte. A vers tehát apám haláláról szól, de a minimális pontosítási kényszer megköveteli, hogy hozzátegyem, már két évvel halála előtt „megvolt" vázlatos formában, befejezetlenül, valahogy minden alkalommal - amikor elővettem és foglalkoztam vele - befej ezhetetlenül. Szerettem volna megmutatni neki, elegánsan kiterítve elé egy folyóirat friss példányának lapjain, mit szól hozzá, vagy inkább, hogyan viszonyul viszonyunk poétikus, nagy ugrásokkal történő ismertetéséhez, hiszen folyamatában elmesélni lehetetlen lett volna. De nem lett kész... Éppen az imént említett abszurditást szerettem volna megőrizni, az élet(ünk)ből adódó, hétköznapinak mondható, számomra mégis aberrált viszonyként megélt (lét)helyzetet (válás, láthatás-tiltás, a gyerek érzelmi zsarolása az anya részéről, húsz év apátlanság, illetve pótpapa stb.) kiaknázni, nyelvi feszültségforrássá tenni, ezáltal a wittgensteini intelmet megszegni, mégis arról beszélni, amiről nem lehet. Illetve amiről nagyon nehéz (ld. Nemes Nagy). Hiszen csak arról érdemes, végül is erről szólna a művészet. [Elmélet és gyakorlat] Apám, mióta „tudok" magamról, a halálra készülődött, ugyanis kétszer műtött, újra műthetetlen, tehát gyógyíthatatlan szívbeteg volt. Ehhez a folytonos készülődéshez azonban, hosszabb idő alatt, mondjuk harminc év alatt, hozzá lehet szokni. A bizonytalanság sokkal könnyebben elviselhető a gyakorlatban, mint az elméletben, szoktuk volt gondolni. Mintha az ember, fel tudná készíteni magát a szülei halálára. A halál gondolatát meg lehet ugyan szokni, de a közvetlen hozzátartozó elvesztésével szemben mindig védtelenül áll az ember. Jelen esetben átváltozik, legnagyobb sajnálatára felnőtté lesz. Amikor az ember apja meghal, ak137
