Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Villányi László: Kecske-híd (Egon Schielel és a győri lány)
Villányi László Kecske-híd Én úgy álltam, mintha a hídon, ahogy Schiele megfestette. Ne feledjük, 1913-at írunk, keleti eső esik, s mi talán a századfordulón néztünk először egymásra. A szél elsodorta kalapodat, gurult végig a Baross úton. Hajad elázott, nemlétező tető alá hátráltál, de lassanként szétfoszlott ruhád, kipirosodott bőröd. Akkor rémlett föl, hogy addig még hangodat sem hallottam, míg te minden szót ismersz tőlem. így egészen másról beszéltünk, mint mondataink. (Vizes hajadat igazgattad, pedig egyre formásabb lett, ahogy fejedhez simult. Egyszer majd elmesélem, kép lépésre onnan, naponta megálltam arcképed előtt.) Egon Schiele és a győri lány Egon Schiele - egy szeszgyáros meghívására - Győrött töltötte 1913 szilveszterét. Ekkor fedezte fel, s festette meg a Mosoni-Duna fölé épült fahidat, melyet hosszú lábai miatt japánosnak érzett, a győriek pedig éppen emiatt nevezték Kecske-hídnak. Az 1920-as évek végéig állt ez a keskeny, csupán gyalogosforgalomra tervezett építmény, összekötve Győrt a Szigetközzel. A versben szereplő lány a vasútállomás előtt - ahova Schiele 1913-ban megérkezett - a gimnazisták csoportjából nézett rám, hosszan, hogy meg tudjam jegyezni arcát. így nézett néhány év múlva Alázat című könyvem bemutatóján is, majd akkor, amikor a Révfaluba vezető - a Kecske-híd helyére épült - hídon beszélgettem valakivel, s ő lassan elsétált mellettünk. Újabb év múltán akkor bólintottam először felé, s köszönt vissza, amikor a révfalusi híd íve volt a háttér találkozásunkhoz. Az alma íze című kötetem megjelenésekor a könyvesboltban hozzám lépett egy kedves nénike, kérve, a könyvet unokájának dedikáljam, s hozzátette, biztosan tudom kiről van szó, hiszen az egyik legszebb lány a vá132
