Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Podmaniczky Szilárd: Vízszint
Podmaniczky Szilárd Vízszint Búvár Kund emlékére Egyszer nyakig merültem a vadászoknak szánt fürdősóval megszórt fürdővízbe, amikor azt találtam dúdolni, hogy: „bent ülök a kádba' / benzin van a számba' / nem gondolok másra / csak egy szál gyufára." Ez igencsak meglepett, mert a kádban ugyan benne voltam, ám benzin még a közelben sem volt (sebbenzin se), és igazából semmiféle gyufára nem gondoltam. Ha nem is ez a négy sor életem főműve, arra azért jó, hogy példának. Vagyis ha úgy vesszük, valamilyen körülmény mindig van, de hogy aztán a körülmény milyen körülményeket mondat még el velem, az viszont inkább jellemző, mint hogy van. Meg hát ez aimak is példája bír lenni, hogy hogy működik a (csontig rágott) nyelv. A nyelv beszél, én meg artikulálom, kiválasztom, néha picit pöccentek rajta, de ami a leglényegesebb, hogy egyáltalán nem áll irányításom alatt. Vagyis valamilyen irányításom alatt biztosan áll, de ha még jobban ott állna, az már nem fekszik nekem. Azt bírom mondani, hogy éppen ezt élvezem benne. Hogy jön, mint a nyári zápor, a derült égből a villás csapágy. Hajön. Ha meg nem jön, akkor le lehet ülni verset faragni, gyakorlottan alkalmazni a szabályokat, az életszabályokat pontosabban, és akkor paff. De ezt hagyjuk, nem jellemző. Magyarán a keletkezési körülménnyel bajban vagyok, nem nagy bajban, csak akkorában, hogy mit nevezzek keletkezési körülménynek, fönt például a kádat. Szép nagy öblös kád, vadászoknak szánt fürdősó-oldattal, és akkor egyszer csak mondja. Valahol egyszer azt olvastam, hogy fürdés közben nagyon egészséges énekelni, dúdolni is akár, mert az erősíti az immunrendszert. Szóval, meglehetősen egészségesnek érzem magam ilyenkor, a nyelvem alatt képződik a cévitamin, egyszerűen azt mondhatnám, jó kedvű vagyok, majdhogynem derűs, és el lehet hinni, ez olyan állapot, aminél kevesebb lehet jobb. Mondhatnám azt is, mentális okokból írok verset. De nem mondom. Mert elkanyarodunk. Oda fogunk kanyarod- ni/kilyukadni, hogy amikor verset írok, nyitva vannak a csakráim, az összes csakrám nyitva tátong. Lehet, de kit érdekel az analízis, sőt, egyáltalán nem vagyok rá kíváncsi, hogy működik ez. Tele lenne a fejem tudománnyal, és az már nem jó, nem olyan jó. Például amikor ott dörgölőzünk az ágyon, fejben levezetni a barlangtestek feltöltésének hidrodinamikai egyenleteit. Az úgy nem megy. Elvezni tudni kell... 126
