Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Kiss Benedek: Utak keresztje (A kereszt négy szárára)
Lóg, törött a nyárfák szárnya, kőcsont-ököl a víztorony. Virágzik a teamező. Hej, könnyű szöcskelábak! Szikes arcomon évelő tüske és kamilla-bánat. SZÉL HABZIK, NYAKAMIG ÉR, hulláma rajtam átcsap. Mindig szélein járok én e szögletes világnak. Utak köves keresztje! Kézfogás-csillag! Hazám ráteregetve petrenceként szikkad. Kiszikkad a sorsom, szemem kiszárad, utak keresztjét hordom, szorítom arcomra ezt a tájat: Kendő! könnycsipkés, vérmonogramos kendője szép magyar Veronikánknak! A kereszt négy szárára Általában gyorsan írok, ha egyszer megindul bennem egy gondolatsor, vagy egy képsor (bár másnap vagy egy hét múlva belejavítok, húzok, változtatok). Ez a négyes versfüzér azonban évekig alakult lelkemben és a papíron. A legkorábbi érettnek vélt verseim közül való, amikor még általában nagyon sokat dolgoztam egy-egy költeményen - a hetvenes évek elejére-közepére tehető. Érettségi után, 1971-ben egy nyáron át jártam az Alföldet autóstoppal, de leginkább gyalogszerrel, lévén, hogy akkor még ritka volt a gépkocsi az alföldi utakon, s az utak is mások, leginkább makadámok voltak. Nagy élményt jelentett: ekkor éltem át már tudatosan is, hogy ez: a szülőföldem. És persze kaland: sok emberrel megismerkedtem, sok segítőkészséggel és zsiványság- gal is találkoztam. Többször megpihentem a falum határából Solt felé kivezető úton egy fakeresztnél (mellette két morotva-tó is volt, amiben valamikor horgásztam), melyen pléh-Krisztus függött, míg el nem lopták. A forró nyári napverés a poros utakon egy életre a bőrömre sütötte szőkébb pátriám: a Kiskunság képét. De már korábban is, gimnazista koromban, ha kedvem úgy 102
