Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Marsall László: Folyó a világ végén című ciklus Folyó és beszéd című darabjának "valós" és nem "imaginárius" elemzése (Folyó és beszéd)
Marsall László Folyó a világ végén című ciklus Folyó és beszéd című darabjának „valós" és nem „imaginárius" elemzése Elöljáróban fontos leszögezni a közhelyet, hogy a lírai vers - gyakran az elbeszélő költemény is: Magánvaló. Nem több, nem kevesebb, mint önmaga. Legyen bár agyafúrtnak tetszőén bonyolult, többnemű szövetek szétszálazhatatlan sűrítménye: tömör, mint a kristály, de színeket bontó és szóró; vagy egyszerűnek tetsző dal, akár a forrás- vagy a desztillált-víz. Haggyuk ezt a munkát a kritikusokra, megalkotandó a vers „vélt valóságát", tenni dolgukat az Ő bölcsességükben. Következzék a vers: Folyó és beszéd (vízszintes és függőleges olvasatban) a horgász egy szál húron játszik a révész egyszál kötelet penget hegyes hang pattan a víz bőréről táncoló tűk szanaszét l-vel beszél az itteni nép csupa égő gyertya szavaiban bíbic sikít sok kicsi híd íve púposodik Itt nincs itt nincs sértetlen magasság szűz mélység veri pipiskedő szó csáklya üti át szélesen hentergő vizek ellen hömpölygő hordák ellen tüskés ostorvég hosszú daruláb Mielőtt a vers „élmény-hátterét", „valóság-magvát" elkezdem hajazgatni, mint valami etnográfus amatőr mérnöknek, meg kell jelölnöm a tájat, ahol tizenegy éves koromig éltem-láttam-hallottam és beszéltem (írni az utcai cégtáblák tanul83
