Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Veress Miklós: Plágium (Tücsökzene és lepketánc: Egy kis nátha)

A költészet pedig talán csak a szép lepke?

Vagy a tücsökzene?

„Dzsuang Dszi álnéven Szabó Lőrinc azt is kétséggé verselte, hogy a lepke álcája-e a hernyó, vagy a hernyó álcája a lepke" - így tudatosult bennem egy hatórás tüdőoperáció későbbi átélésekor ennek a poézisnek egyik tanítása a lepkék bosszújáról, kik rám zúdultak, amikor a jupiterlámpák fényében fuldokoltam magam álomba, s valóban: sokáig bárki is lehettem élet és halál közti állapotban.

„Caliban:... burn but his books." A másik tanítás előtti idézet Shakespeare-ből, az 1923-as versekhez: „Égesd el a könyveket Kalibán... ", melynek nyomán ismertem meg igazán a Vihart, s éltem át a rendszerváltozási újkapitalizmusban ugyanazt emberként, amit Szabó Lőrinc Föld, erdő, Isten után - csakhogy hetven évvel később, amikor már Különbéké-1 is ugyanolyan költséges kötni, mint Mesterünk ifjúkorában (Ha tudtam volna régen, amit / ma már tudok, / ha tudtam volna, hogy az élet / milyen mocsok / nem fütyörésznék most az utcán / ilyen vígan; / valószínűleg felkötöttem / volna magam" - nos, akkor már csak az az örök visszatérés marad elképzelt önlétünkhöz, melynek bizonyos attitűdjeit még plágiumnak is vélhetjük). Mert való az, hogy amikor első versem egy vonaton megfogalmaztam a negyvenes évek végén Kaposvár és Barcs között, ugyanúgy szálltak a szikrák, mint Szabó Lőrinc verseiben, de akkor legföljebb Petőfi Sándort ha ismerhettem. Meg is irigyeltem szomszédunk fiát, aki mindig dicsekedett az apjával, aki mozdonyvezető, mígnem elsírta magát, mert szemproblémái miatt fűtőnek vezényelték át a „fatert". Az sem hazugság, hogy amikor kisiklott és a töltésen féloldalast megállt vonatunk egy másik alkalommal, ott sírtam egy ismeretlen asszony ölében, túlszipogva a somogyi tücsökszót, s féltve nagynénémet, aki sírva várt az állomáson. S az sem titok, hogy a már megírt Tücsökzené-t is csak akkor olvastam el, mikorra már a Huszonhatodik év is rég megjelent. Ezt vettem elő a múlt évben, hogy egybevessem egy újabb szerelem-s-halál-verseskönyvvel, melyet Tornai József írt, majd lezárván tücskök és lepkék átváltozásos korszakát, egy szonett-ciklusba illesztettem belé összefoglaló tizennégysorosomat, azt a verset, mely megjelenőben van, egy ciklus részeként.

A címe: Huszonhatozás. Szinte magánügy, de már választott a mottó (akár a másik két, Csokonai- és Vörösmarty-szonett esetében is). „Fúj s fagy. Hol a szép lepke?"

Úgy próbáltam megformálni, hogy már első versszakában is át- s visszajátszása legyen mester és tanítvány (O meg én) költői fölfogásának („Van: szerelem: a fárasztó valóság, / hogy arcaink könnyező ég alatt / a vér- avagy vizeletszagú tócsák / fölszár adtán egy dupla lenyomat:) - tehát, hogy az emberi éneknek, kik a szerelem által egyek és mégis duplátumok, arca tükröződjék az ezredvégi konglomerátumban, mely: „csupán a vers, mely fölül a vitán, / amíg a lélek bírja szenvedéssel / tücsökzenét nem hallgat Kalibán, / csak szaporodik... ". S bár nem említettem volt még, itt folytatódik sorátmenettel, tehát a kamaszkoromban Szabó Lőrincig még ismeretlen enjabement-nal a tercinák előtti utolsó mondat: ... „hát, könyörgök, Mester", s a Shakespeare-fordításaiból is, költemé81