Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Tőzsér Árpád: Capriccio (Az "első ok" léte s az olvasó valósága között)
a fentebb emlegetett sejtelem-rend kialakulása után a „valóságra" (az olvasó valóságaira) vonatkoztatva nyer valóságos jelentést. S hogy mindez hogyan érvényesül az én versem esetében, annak a részletes leírására természetesen nem vállalkozhatom. Ehhez ugyanis át kellene lépnem az árnyékomat, gyanútlan idegen olvasóként kellene találkoznom a saját versemmel, ami ugye lehetetlen; a szerző sohasem olvashatja idegen szemmel a saját művét, következésképpen mikor róla beszél, lépten-nyomon összekeveri az eredeti szándékait („művészi tervét") s a kész vers valóságát - mint ahogy fentebb valószínűleg én is nem egy esetben ezt tettem. Elnézést érte! De azért hadd kíséreljem meg a lehetetlent! Gyanútlan idegen olvasó vagyok, T. A. Capriccio című versét olvasom: mintha a Tannhäuserben, a leglehetetlenebb körülmények között kivirágzó pápai pásztorbotról szólna! Petri Györgytől Hrabalig mindenki elmondja a dologról a véleményét, csak magát a botot nem kérdezi senki. Pedig engem éppen a bot véleménye érdekelne. Hiába. A bot nem szól. Csak virágzik. Érthetetlen buzgalommal. Rejtélyesen. 70