Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Gömöri György: Beszámoló a keresztény fegyverek fényes és dicsőséges győzelméről az oszmán törökökön (Egy "történelmi" vers elemzése)

foglyaik nagyrészét lemészárolták - köztük a Nagyvezér háremhölgyeit is. A má­sodik rész utolsó sorában említett „sörbet füge pálma" persze olvasás-reminisz­cenciákat ébreszthet (természetesen szándékosan), hiszen az ugyancsak török környezetben játszódó „Szondi két apródjá"-ból van ide beemelve. így jutunk el a harmadik részhez, amelynek szövege Szobieszki János lengyel királynak feleségéhez, a francia születésű Marisenykához írt leveleiből van össze­vágva. A beszélő személy tehát a király, akinek uralkodása fénypontját jelenti a bécsi győzelem - a protokoll szabályai szerint Schwechátnál találkozott a Császár­ral. Nem szólva arról, hogy a két uralkodó lóhátról értekezett egymással (latinul), Szobieszkinek nem volt módja arra, hogy fiát, Jakabot bemutassa, mert I. Lipót egyszerűen semmibe vette a király kíséretét. Mi több, még kalapot sem emelt a (nem királyi vérből származó, tehát eleve „alacsonyabbrendűnek" vélt) lengyel királynak, akit ez a jelenet vérig sértett. Szobieszki egyébként arra is hajlandó volt, hogy közvetítsen Thököly és a császáriak között, másszóval különbséget tu­dott tenni a török és szövetségesei között. (Más kérdés, hogy ez a közvetítési kí­sérlet teljes kudarcot vallott). A vers befejező része, amely a drámát iróniával el­lenpontozza, szintén a lengyel király egyik leveléből való - jóllehet Bécs alatt a lengyelek szép hadizsákmányra tettek szert, a pápa által küldött pénzt I. Lipót kincstárnoka egyszerűen eltulajdonította, magyarán: ellopta. (Legalábbis Szo­bieszki szerint; nem jártam utána, de feltételezem, hogy valóban így történt. A Habsburgoknak lehetnek „objektív" érdemeik Magyarország felszabadításában, de a karlócai béke után eltelt néhány évtizedben több kárt tettek az országban, mint a török az előző húsz évben. És akkor még nem is szóltam II. Rákóczi Ferencről...) Másszóval a fenti vers, bár nem igyekszik kisebbíteni Bécs felmentésének jelen­tőségét, megpróbálja más szemszögből nézni 1683-at, mint a történelemkönyvek többsége. Meglehet, ez az ironikus megközelítés segít áthidalni azt a roppant, 318 évnyi távolságot, ami az események óta eltelt; s ha valaki interpretációmban ku­ruc szimpátiát vél felfedezni, azt sem ellenzem. Dolgozószobámban ott függ a mélabús tekintetű Thököly Imre korabeli képe - szegény feje még reménytele- nebbül volt száműzött török földön, mint híres mostohafia. S ha 1683-ra gondo­lok, az jut eszembe: a magyar történelemben csak elvétve nyílik választás jó és rossz között - többnyire két rossz közt választhatunk. Kara Musztafa veresége 1683-ban csak a kisebbik rosszt jelentette Magyarországnak. 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom