Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Határ Győző: Verselemzés I-V.
ságra vágyik, amilyen a „boldogság a bűvös körben/zongorán ezüst tükörben/- szép varázs/jó varázs/selymes-pelyhes kis lakás", az ha nem tudná, hát vegye tudomásul. Hogy ezek burzsuj dolgok, burzsuj hozzáállás. Az emberhez méltó lakás leküzdhetetlen vágyát nemcsak a lakásmizéria társította bűntudattal, azt a bűntudatot, mélyen a mélytudatba s lehetőleg a tudatalattiba betuszkolni maga az ideológia is szörnyen iparkodott, s erre volt jó a lakásrendészet is, a lakáshivatalok, lakásrendeletek. Össze ne házasodjunk az istenért, mert elveszítünk egy szobát. Már lerozsdállt belénk, a tudatunkba odarozsdállt minden adat, a négyzetméter, ahányra maximálisan - a szobák száma, ahányra édes-mindnyáj an jogosultak vagyunk, a lakások számáról nem is beszélve. Ehelyett közforgalomba kerültek az olyan, Nyugaton ismeretlen fogalmak, amilyen a lakásmegosztás meg a társbérlet. Nap-mint-nap hallhattunk a lakásokkal való kupeckedésről, a korrupcióról; megeshetett - a költészetére oly rátarti, a költőit annyira dédelgető Ká- dár-Magyarországon megeshetett, hogy az ország egyik legnagyobb, Illyéssel, Vas Istvánnal egyenrangú költője: Kálnoky László éveken át a társbérlet pokláról panaszkodott leveleiben, amely pokolban lakik, meg hogy munkáját mennyire megrontja, álmától mennyire megrabolja rabbiátus, primitív lakótársától való rettegése éjjel-nappal. De ha burzsuj dolog lett-légyen is a vágyakozás az összkomfortos kislakásra, ahogy az örökös albérlő - vágyőrületében - elképzelhette: „már meleg övét kerít és/bűvölet: központi fűtés/szép varázs/jó varázs/szirmos-cirmos kis lakás" - mindig akadtak minden hájjal megkent, dörzsölt lakásharácsolók, akiknek helyén volt a szíve/a pártkönyvecskéje s nem riadtak vissza attól sem, hogy föláldozzanak fölösleges rokont, elaggott emberéletet, ha ezen az áron valahol egy facér avagy ürülő lakásra rátehették a kezüket; s hogy ennek immár letagadhatatlan nyoma van, azt a kor, a Kádár-konszolidáció irodalmának köszönhetjük, amelyben műfajjá nőtte ki magát a lakásregény: Galgóczi Erzsébettől Örkény Istvánig a bátor írók egész sorát idézhetnénk s napestig nem fogynánk ki a rókaravaszság, a paragrafusokat kijátszó embertelenség krónikájából. A Kádár-konszolidációnak ezt az utolsó makuláját is a Patyolatba kéne adnunk, hogy feltisztuljanak ösztöneink és ne röstellkedjen feszengve, aki emberhez méltó hajlékra vágyik; ne szégyenkezzék polgár mivoltán s azon, hogy szabad ország szabad polgára, akinek szabad vágynia magához-szabott, magának-csinosított, maga-kényelmét szolgáló szép lakásra; arra, amit „hókuszpókunyhólakásnak" mondott a vers - amelynek elemzését hadd fejezzük be az utolsó strófa megismétlésével: képeslap! ha itt születnék dalban is de élve szebb még szép varázs jó varázs- hókuszpókunyhólakás (1989) 19
