Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Katona Imre: Sír a Tisza (A tiszai valóság és annak lelki mása)
ták át sem a litvánoknak, sem a lengyeleknek, hanem az oroszok megtartották maguknak.) Bognár Antal a mai Temesközt, illetve a vajdasági Tisza-mentét úgy jellemzi, hogy a tiszától elvették a vizet, s így két szélsőség alakult ki, váltja egymást az aszály és az árvíz, erre épp 2000-ben volt a legjellemzőbb „példa-év". A mai Tisza itt „...a nagy test, karok és lábak nélkül" (112), írja Bognár, aki egyúttal a díszkötet szerkesztője is. A díszalbumot záró fejezet, „A Tisza egykor és ma" (117-175), Molnár Géza munkája, ő készítette a fényképeket is, de ezeket nem kötötte helyhez, és aláírással sem látta el külön-külön. Egyéként is ez esetben nem a kép, hanem a szöveg a domináns. (E leghosszabb fejezet így is egy még terjedelmesebb kéziratos tanulmány része csupán.) Szerzőtársaival ellentétben Molnár Géza mondanivalóját pontos filológiai apparátussal kíséri, stílusa élvezetes, olvasmányos, élmény- és életszerű. E fejezet mintegy keretbe foglalja az egész könyvet. A negyed- millió éves Tiszát születésétől máig (majdnem azt írtam: haláláig) kíséri végig, tehát az előző térbeli összképet időbelivel egészíti ki. Van valami párhuzamosság abban, hogy e tájon nemcsak az emberi mozgás változás, vagyis maga a történelem volt nagyon dinamikus, hanem a természet, köztük a mi Tiszánk története is. Addig rendben is voltak a dolgok, amíg az ember nem avatkozott be ilyen erőszakosan a természet életébe, vagyis nem akarta „átalakítani", így pl. Molnár Géza szerint „Eurázsia nomádjai épp úgy gazdálkodtak az árterekkel, mint a középkori Kárpát-medence lakói." (159) Korabeli szóhasználat szerint a Tisza kétharmada víz, egyharmada pedig hal volt, és ne higgyük, hogy ez mesebeli túlzás, némileg csakugyan megközelíti a valóságot. A folyó mentén talán a legnagyobb kincs az ún. galériaerdő volt, mely kétfelől szalagszerűen övezte a Tiszát, a szakemberek az ilyet ligetes tájnak tekintik. A török hódoltság alatt és után is az erdőirtások kezdték megbontani a természetnek ezt az egyensúlyát, mely napjainkra kiterjedt a Tisza vízgyűjtő területének egész hegykoszorújára is. A szerző nehezményezi az egyoldalú, ún. monokultúrás gabonatermesztés kiterjesztését, melynek során feltörték a mezőket, legelőket, majd a gátakkal védett ártereket is, időközben pedig a gabonaőrlő vízimalmok elszaporodása változtatta meg a víz mozgását. (Mivel a lapályon egy-két méteres szintkülönbség már ármentes területet jelenthetett, a pókhálószerű vízhálózatnak pedig minden egyes hajszálere kihatott közvetlen környezetére, a Tisza mentén a legkisebb változás is lavinaszerűvé duzzadhatott.) Amíg a tulajdonviszonyok engedték, az ember a természet adottságaihoz alkalmazkodott, s így a Tisza mentén foltokban minden volt: szántó, erdő, kert, gyümölcsös, de rét, gyep, nádas, tó-láncolat is, mely az említett fokokkal össze volt kötve a Tiszával. Mivel Alföld-szerte régen sem volt elegendő a csapadék, ezt a folyóvíz a talajban és a légkörben is pótolta. „Eföld népe tehát a fokok segítségével egységes rendszerbe kapcsolta az ártér valamennyi álló- és folyóvizét." (129) így nemcsak a folyó, hanem az ártér vize is állandóan mozgott: áradáskor az ártér, apadáskor pedig a folyó irányában. (130) A Tisza mente szinte egyetlen hatalmas halgazdaság volt. (132) Ami pedig a termőföldet illeti, a természet adományaként itt ún. árasztásos öntözésben részesült, és ez nagy szerencse volt, mivel ma már jól tudjuk, hogy az öntözéses gazdálkodás voltaképp zsákutca. A szerző megkísérli a hagyományos társadalom és az önszabályozó természet békés egymás mellett élésének régi rendjét bemutatni, majd a harmónia felbomlásának menetét ezzel ellentétbe állítani. A társadalmi-természeti kölcsönhatás bemutatása elfogadható, de a magántulajdon, a társadalom egészségtelen rangsorolódása és a természet rendjének egyidejű megbomlása aligha lehetett ennyire közvetlen és egyértelmű, hiszen akkor valamiféle „kollektivizmus" lenne a gyógyír mindkét „sérültre", mind a két betegnek. Ennél azért bonyolultabb a kép. Szerzőnk nem szól pl. a régi és a közeli múlt siralmas egészség- ügyi viszonyairól, az ihatatlan vizek miatti túlzott alkoholfogyasztásról, a maláriáról stb., az időnkénti járványok pedig épp a folyók mentén lakókat tizedelték legjobban, amikor viszont a hegyekben minimális volt a járványok miatti halálozás, ott tömegesebb volt a túlélés, de ezt a kedvezőtlen folyamatot idővel sikerült valamelyest megállítani. Összességében azonban ténylegesen is kedvezőtlen a társadalom és a természet „életrendje", nem har105
