Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (XII., befejező rész – fordította Szenyán Erzsébet)
Ryszard Kapuscinski Ében Gödör Onitshában Onitsha! Mindig szerettem volna Onitshát látni. Vannak mágikus nevek, amelyek vonzó, színes asszociációkat keltenek az emberben - Timbuktu, Lalibela, Casablanca. Közéjük tartozik Onitsha is. Ebben a kelet-nigériai városkában található Afrika legnagyobb piaca, de talán a világ legnagyobb piacának is nevezhetjük. Afrikában nagyon világos a különbség a vásárszerű piac és aközött, amit bevásárló központnak vagy vásárcsarnoknak nevezünk. A bevásárló központ állandó objektum, olyasmi, aminek építészeti formája, többnyire megtervezett beépítése van, ahol ugyanazok az árusok árulnak eléggé stabil vásárlóközönségnek. Megvannak benne az állandó tájékozódási pontok - ismert cégek, nagyobb kereskedők cégtáblái, színes reklámok, dekoratív kirakatok. A piac egészen más világ. A piac elemi erő, spontaneitás, rögtönzés. Népünnepély, szabadtéri hangverseny. A piac, amely elsősorban a nők birodalma, királysága, állandóan jelen van az afrikai gondolkodásban. Otthon - a faluban vagy a városkában - már jó előre arra gondolnak, hogy piacra fognak menni. Hogy vegyenek vagy eladjanak valamit. Esetleg egyik is, másik is szóba jöhet. A piac általában messze van, az ilyen kirándulás egész napot vesz igénybe, az odaúton és visszaúton pedig beszélgetni lehet (csoportosan mennek), ki lehet cserélni egymás között a híreket, pletykákat. És maga a piac? A kereskedés helye, de a találkozások helye is. Menekülési lehetőség a mindennapok egyhangúságából, rövid pihenő, társasági élet. A piacra a nők a legjobb ruhájukat veszik föl, de előtte még gondosan elkészítik egymás frizuráját. A piacon ugyanis a vásárlással egyidőben állandó diszkrét, önkéntelen, rögtönzött divatbemutató zajlik. Ha az ember megnézi, hogy mit vesznek vagy mit adnak el ezek az asszonyok, óhatatlanul az a benyomása támad, hogy az áru itt csupán ürügy a kapcsolatteremtésre vagy a kapcsolatok fenntartására. Mert egy ilyen asszony elad, mondjuk, három paradicsomot. Vagy néhány cső kukoricát. Esetleg egy tál rizst. Milyen haszna van ebből? Mit vehet rajta? És mégis ott ül egész nap a piacon. Figyeljük meg őt alaposabban! Ül és egyfolytában a szomszédjaival trécsel, vitatkozik, nézi a hullámzó tömeget, véleményt nyilvánít, kommentál. Aztán, ha megéheznek, kicserélik egymás közt piacra hozott árujukat, és ott helyben megeszik. Egyszer Maliban figyeltem a Moptiban lévő halpiacot. Egy homokos kis téren a gyilkos hőségben vagy kétszáz asszony üldögélt. Mindegyiknek volt néhány kisebb hala. Nem láttam, hogy bárki is vásárolt volna tőlük, vagy legalább a halak ára iránt érdeklődött volna. Az asszonyok mégis elégedetten ücsörög46
