Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Géczi János: Tiltott Ábrázolások Könyve

Folyondárok nőtték be a völgykúti fákat, s a föld alá elrejtőzött patak, amely azonban így is megtalálta a malomárkot és ásványoktól savanyú vize elvegyült a Séd mennybolt illatú vizével, abbahagyta a kőzetrétegek néma olvasását s mormogva siklott át a sorok között. A történetnek hangja lett és sodrása, és távoli folyópartokat ígért, amelyeken mindig jut idő tanulmányokra, vázlatképek elkészítésére, önfeledt jegyzetelésre, hogy egyszer majd azokból a szálkás sorokból szaktanulmány - avagy szaktanulmányok sora - kerekedjen.

A pusztulás most már megállíthatatlan. Idegen mondatok érkeznek innen és onnan is, belecsapódnak a puha betonba, s mire fölneszeinek a zuhanás utáni kábulatból, már becementálódtak a tömbbe, megkövesedett körülöttük a kőfalnyi világ. Ezért aztán a következő hetekben minden elromlott, ami csak elromolhatott. Az égen komor, mozdulatlan felhők vernek tanyát, és tovább híznak a boldogtalanságtól. El kell menekülni alóluk, mert ha egyszer lezuhannak - és lezuhannak, mert dagadó testüket nem képes sokáig tartogatni tenyerében az Úr - akkor szétáztatják a várost, szertemossák a házak falát, az utcákat, az embereket magukba fojtják, s a csatornaszájak nagy kortyokkal magukba nyelik az ázalékot.

Róza napozik: fürdőruhája pántjait lehúzva mutogatja gömbölyű vállát, szö- szös nyakát, bőrének tiszta mezejét.

Szövegek gördültek elő, amelyek, hogy egyszer már leírták őket, mindenütt megfordultak, s elérkeztek most a műértőkhöz is s immár tudták kikhez kell beszélniük. Tekercs formájú könyvekből olvastak föl egymásnak, hagyták, hogy mégsértsék őket s hogy megsértődjenek, hamisan adták elő a szavakat majd példamutatóan, de kissé falsan, amiként a kezdő olvasókhoz illik, hol a szóbeli diskurzust utánozva, hol csak fölolvasták a puszta, írott szöveget, máskor az igazság beszédére figyeltek s átadták magukat az írásnak. Volt szöveg, amely a feltett kérdésekre nem válaszolt, csak önmagát ismételte végtelenségig, a másik szabadon adta magát, mégsem nyújtott semmit, a harmadik pedig kikényszerítette az értelmezést. Belefeledkeztek a nyilvános olvasásra szánt írásokba, a zengő hangzásba, a hatásos szavakba, a visszhangzott dicsőség áradásába, majd fölfedezték a görögöknél azokat a szövegeket, amelyeket csupán rögzítésre szántak, hogy ilyen módon hosszabbítsák meg a szerelem emlékeit, fennhangon nyökögtek és némán követték a sorokat, megtapogatták a lédús főneveket és elkapták a ficánkodó igéket Euripidésznél és Arisztophanésznál, mígnem, egy nap fölfedezték a szórakozásból való olvasást is. Ismeretlen tájakon utaztak át, mesterségekre felkészítő kurzusokon vettek részt, filozófiai dialógusokon szólaltak föl az athéni Akadémián és sétáltak a Lükabetosz füvészkertjében, rapsodosok részére összeállított könyvtárakban tébláboltak, olvasókönyvtárakban és gyűjteményekben, reprezentációs terekben és magániskolák könyvállományában olvasgattak s néha, ha az éjszaka túl rövidnek bizonyult, közkönyvtárak csarnokában heveredtek le, hogy mások betűit hallgathassák ki. Szerették a hangos olvasást, amikor lélekkel ruházták fel a szöveget, és szerették a lelkes agyagtáblácskákat, átokcédulákat, a temetők megdőlt sírköveinek rövid összefoglalásait, Plinius Naturális históriájának ajzó növényeit és ásványait, a gesztusokkal imitálható Sapphót, Aemilius Paulus Makedóniából elrabolt s Rómába vitt hellenisztikus könyvtárát, sőt azt nagyon, mert kerthez és oszlopcsarnokhoz csatlakozott, és az olvasás számára ele33