Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Fehér Zoltán: „Tenger közepén pacsirtafészek” (Archaikus magyar elemek Bátya kétnyelvű folklórjában)
Fehér Zoltán „Tenger közepén pacsirtafészek" Archaikus magyar elemek Bátya kétnyelvű folklórjában Olvasom a Kalevalát Vikár Béla klasszikus fordításában: Hát ekkor a Vízasszonya, Vízasszonya, ég leánya Tóniit tengerből emelé, Lapockáját hullám fölé, Hog\/ a rcce ott fészkelne, Lakóhelyre jóra lelne A kecses kacsamadárka Ott repdesve szálldogálva, Észreveszi kék víz tükrén Vízasszonya térdit tüstént Véli: pástos emelkedő, Gyepesedő kis dombtető. Csak repesget, csak szálldogál, A térdfőre lassan leszáll, Fészkit rajta meg is rakja, Aranytojást tojik abba. íme, ebből a groteszk idillből - szinte a semmiből - világok születnek: a Föld, a Nap és a Hold. Gulyás Pál költői tanulmányában a magyar mondavilágon és folklóron keresztül közelít a csodák világához, a finnek naiv eposzához. A kérdésére felelő hajdúhadházi szőlőmunkás ugyanis szinte a Kalevala gondolatpárhuzamaival meséli el, hogy az éppen megszólaló kakukk, csak azután kezd énekelni, miután az árpáról harmatot ivott. A természeti jelenség magyarázata „egy költői villanás az Alföld kellős közepéről" - írja Gulyás Pál. De talán van a Kalevalának más magyar megközelítése is, nemcsak Hajdúhadház határából nyílik rá kapu. Máig emlékszem, milyen örömet szerzett számomra egyik véletlenszerű néprajzi gyűjésem eredménye. Évtizedekkel ezelőtt bátyai sógorom anyja, Sáfárné Fekete Mária tette föl nékem a különös találóskérdést. „Na pol morje cancurovo gnjizdo." (Tenger közepén pacsirtafészek.) A megfejtésen máig gondolkodhatnék, ha nem közölte volna: „Pupák". (Köldök.) Érdekes, hogy faggatózásaim ellenére mások nem ismerték ezt a költői talányt. A közeli, hasonlóképpen magyar-rác Dusnokon viszont még él, igaz, funkcióváltással szólásként. Az elhanyagolt, régies, magányos házat nevezik így. A bátyai találóskérdés minden bizonnyal egy teremtés-monda vagy egy mítosz maradványa. Kísértetiesen emlékeztet a Kalevala idézett epizódjára. A képzet egyébként más finnugor népeknél is ismert. Az inkeri teremtés-mondában „Nap madara, fecske madár" rak fészket a tengerparti zsombékokra. Mikor pedig a tenger hullámai elragadják három tojá83
