Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Pünkösti Árpád: Rákosi mentében (Az 1956-os lemondás legendái és a valóság)
si fejét. Pedig a jugoszláv főtitkár látványosan a világ tudomására adta, mennyire utálja Rákosit: Moszkvába menet inkább Bukarestnek került, semhogy a Magyar- országon átvezető utat válassza. Hruscsovnak meg is mondta, hogy Rákosi alkalmatlan az ország vezetésére. De ő nem akart hinni neki. A hazatérő Tito után üzent, hogy ezt a jó embert is Sztálin vezényelte: „Rákosi éppannyira felelős, mint én". Egyébként pedig örülne, ha Jugoszlávia nem növelné a zavart Magyar- országon, mert ha a helyzet tovább romlik, a Szovjetunió „minden eszközt" bevet. Nem engedhetik meg, hogy „a tábor frontján rés keletkezzen". Tito aztán, 1956 novemberében, pulai beszédében elmondta: nem akartak ujjat húzni a Rákosit védelmező szovjet vezetőkkel, ezért nem kérték határozottabban, hogy „tegyék félre" Rákosit és Gerőt.- Amikor Szuszlov elment Rákosi lakására a tapasztalatait megbeszélni, odahívott engem is - említette Vég Béla. - Elmondta, hány pártvezetővel beszélt, és hogy az a következtetése, hogy lehet kibontakozás Rákosival. Kérdésére én is azt mondtam, ez a megoldás. Ennyire félreismertem a helyzetet. De vajon az okos Rákosi, miért gondolta, hogy a törvénysértések után megtartható a főtitkári poszt? Nálam tapasztaltabb elvtársak miért gondolták, hogy vele is rendbe rakható a szénánk? Szuszlov említette, hogy a budapesti első titkárnak, Kovácsnak is ez volt a véleménye. Szuszlov jelentésében viszont az szerepel, hogy erősen elégedetlen volt Kádár János, illetve a PB-tagok közül a leginkább elégedetlen Kovács István.- 1956 tavaszán megmondtam Andropovnak, ha kérik, én továbbra sem bírálom nyíltan Rákosit, de erre nemcsak ő, hanem az egész pártvezetés rámegy - idézte fel Kovács István. - Aztán júniusban megjött Szuszlov, és tudtommal a PB többsége bírálta Rákosit, de ő teljes erővel kiállt mellette. Két órán át elemeztem neki a helyzetet, s a végén úgy váltunk el, hogy összehívatja a PB-t. Am Szuszlov és Andropov tudta, ha vita lesz, bukik Rákosi. Végül a PB-ülés helyett közös vacsorát rendeztek, ahol Rákosi és Gerő után Szuszlov rám emelte a poharát. A repülőtéren négyszemközt megemlítettem, hogy nem vacsorát ígért. Azt felelte, jobbnak látták így. Szuszlov összejátszott Rákosival. Ő javasolta, hogy a Farkas-ügyet ne külön KV-ülés tárgyalja, hanem előtte nyomják le a torkukon az ötéves terv irányelveit. Ha valakinek nem lenne elég, hogy Farkast kizárják a pártból, megfosztják a rangjától, és azt ajánlaná, hogy állítsák bíróság elé, akkor Rákosi „ragadja magához a kezdeményezést" - írja Szuszlov -, és javasolja: döntsön az ügyészség. Mivel Rákosi leginkább abba bukhatott bele, hogy köztudottá válik, elvtársai ellen ő vezényelte a koholt pereket, igyekezett ezt bagatellizálni. Elismerte, hogy a Rajk-ügyért bizonyos felelősség őket: „az egész akkori vezetést" is terheli, de mindezt „nem az absztrakt erkölcs szempontjából kell nézni". A kivégzett tábornokok jobbára osztályidegenek, érthető volt a bizalmatlanság velük szemben. Ha mindez fontos is, „nem kell felfújni. Ez egy kelés az egészséges testen". Persze ő is félt, ha a kelés kifakad, kiderül, nem is annyira egészséges az a test. A pártapparátus egyre nagyobb része fordult szembe Rákosival, és a tehetetlen- kedő Politikai Bizottsággal is. A megyei első titkárok megbeszélésén elhangzott, hogy az agitprop osztály egyik munkatársa azt terjeszti, nem elég önkritikus, 42
