Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - András Sándor: „Az igaz ember” (Szabó Zoltán Németh Lászlóról)

lenés-jelentkezés folyamatát érzékeltethetné. Nem fejlődését, nem kialakulását, hanem sokszerűségét és dinamizmusát.

Feltehetőleg nem meggondolatlanul említi Szabó Zoltán az 1600 oldalas Pleiade-szerű könyvre példaként „Rousseau autobiografikus írásait" (u.o.). A példa azt sugalmazza, hogy egy élet dinamikus folyamata fogná össze a Tanú számaiban megjelent írásokat; érdekességét abból nyerné, hogy benne egy egyetlen és lenyűgöző ember jelentkezne. Önéletrajzában Rousseau írja, hogy azt az öntőformát, amelybe a Természet őt öntötte, utána összetörte. Ez nemcsak azt jelenti, hogy ő egyetlen példány, hanem azt is, hogy individualitása révén olyan, amilyen (és nem jó vagy rossz, amit csakis másokhoz, illetve általános szabályokhoz viszonyítva lehet megmondani). Ez a gondolat Szabó Zoltánnál a Tanú vonatkozásában jelentkezik, a következőképpen: „merőben mindegy, hogy részletekben mi a tévedés, mi nem; a telitalálatok és melléfogások koherenciája teszi a művészt és a művet. A Tanú oldalain Németh László saját identitását természetes módon szólaltatja meg....az író ebben a művében a legszabadabb." (u.o.)

A „művészt és a művet" kitételt is a működés gondolatához kell kapcsolni, a szellem működéséhez. Nem mintha nem akadna olyan szövegrész, amelyben a „mű" szó jelentése a megszokott lenne. A „nagy műveket" azonban Szabó Zoltán egyértelműen nem tartotta túl sokra: „Az, hogy mi a »nagy mű«, már konvencionális-konformista, iskolás vagy hagyományos módon határozódik meg." (234.0.) „A nagy művek úgy tünedeznek fel a fennsíkon, mintha különböző istennőknek emelt templomok lennének, ahova legalább elzarándokolnak az emberek, az Égető Eszter kétségenkívül ilyen kedvet ébreszt az emberekben. Ettől az Égető Eszter nem lesz jobb mű annál, mint amilyen, vagy valóban ható regény." (236) És van, amikor még egyértelműbb a leértékelés. Németh László, olvashatjuk, élete végén „visszatalál a maga szennyezetlen identitásába azzal, hogy föladja szerepeit: lemond a műről." (239.o.)

A „fennsík" kitétel a Tanú-korszak utánra vonatkozik: „Az utolsó Tanu-évig működő képességeinek serege egy tornyot épít, Breughel-képét juttatva eszembe. ... A torony ormáról ledobott fáklya fénye jelzi - a Kapásokban -, hogy a vállalkozás milyen magasra ért. S véget ért. ... Ami mögötte kibontakozik: fennsík. Szétszórva emelkednek rajta magosra a művész szobrai. Az irodalom hagyományos műfajai - a nagyregény, a dráma, a novella - új klasszikusokkal gyarapodnak. Nem a szellem az úr, hanem a műfaj." (212.0.)

A regényíró nem reformer (236.0.), s ha az lenne, akkor is a műfajon belül maradna. A drámaíró „izgatóbb" (237.0.), de nem Beckett, Ionescu, vagy Pinter. A tanulmányíró teljesítménye „áttekinthetetlen", együttes kiadása „nem kiemelné, hanem elrejtené Németh László legjobb és ritka képességeit." (237.o.) Esszét ritkán írt, inkább tanulmányt; publicisztikája a Tanúban viszont esszé (u.o.). „Hagyományos műfajban újféle tökéletesség felső fokát a KRITIKA területén érte el. Egy könyv kritikája Németh László páratlan kritikai éleslátását...világosabban érezteti, mint az egy-egy kortárs író vagy klasszikus munkásságát értékelő tanulmányok" (u.o.). Ez is persze egy „hagyományos műfajban" történt. „Németh László minden műfajában csak reformált, műfajt nem teremtett és nem csinált »irodalmi forradalmat«" (u.o.). Ezzel rímel a másik megállapítás: „Egy-egy regénye jelentősebb, mint az a kontribució, amit regényeinek összességével adott a regényírásnak. ... regények mindegyikében van érték, némelyike kiemelkedő munka, én a Gyászt tartom nagyra; a Kapásokat a novellaműfajban nagyobbra. S az utópia új válfaj a magyar irodalomban." (236. o.)

A kritikai éleslátás dicséretét azzal tetézi Szabó Zoltán, hogy Német László egy szerző egész jövedő pályáját meg tudta jósolni első, vagy első két kötetének kritikájában. Ebben „olyan kritikai tehetség mutatkozott meg, amelyhez fogható tudtommal nem volt és nincs se a magyar irodalomban, se a nyugati irodalmakban. ... Az érdekes az, hogy Németh László akkor és részben talán annak következtében lett járatlan utat előre átlátó, s átláttató

75