Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Füzi László: Az elhallgatás (Németh László utolsó évtizede)
Fűzi László Az elhallgatás Németh László utolsó évtizede Az Irgalom nem állt önmagában, Németh a regény befejezésével egy időben gépeltette le A „vallásos" nevelésről című tanulmányát. 1965 májusában írta a fia haláláról hírt adó Gervay Annának, annak idején ő kérdezte meg, hogyan kell nevelnie gyermekeit: „Épp a télen gépelgették a vallásos nevelésről szóló tanulmányom, amelyet jó 6-7 éve már, épp a fiaiért érzett gond, felelősség hívott elő, egyik nyári látogatása után. Kéziratban lappangott mindmáig, s lappang még alkalmasint jó ideig (ha megjelenik, ajánljuk K. E emlékének)...". Ekkor zárta le mindeddig befejezetlenül maradt, még Vásárhelyen elkezdett, s már az új, fogyasztói világgal viaskodó, legtöbb ironikus és önironikus vonást tartalmazó vígjátékát, a Harca jólét ellen című darabját is. Illés Endre elzárkózott a darab megjelentetésétől, színrevitelével a Németh-darabok jó ismerője, s számos darab sikeres megjelenítője, Lendvay Ferenc próbálkozik majd évekkel később, sikertelenül. Lendvay 1969- ben, akkor éppen a szegedi színház igazgatójaként írta Némethnek: „Újra elolvastam a Harc a jólét ellent, s Karinthy Cini is elolvasta. Mind a kettőnknek hallatlanul tetszik. Rázós persze, nagyon is rázós, de egyetértünk abban, hogy olyan ügy, amelyért érdemes vásárra vinni a bőrünket. Egyszóval: belevágunk a dologba, és teljes erővel bedobjuk magunkat, hogy átnyomjuk a különféle vizesárkokon és akadályokon". Próbálkozásuk nem járt sikerrel, a darab akkor bemutatatlanul maradt. Az Irgalom mellett több fontosnak ítélt írását is igyekezett befejezni, olvashatóvá tenni, ez mutatja, hogy valóban életműve lezárására készülődött. Már az Ember és szerepet is az önértelmezés és önmegmutatás művének szánta, ezt követően pedig minden korszakában igyekezett feltárni azt, hogy az adott időszak mit formált a világán, így életművének lezárásakor szinte szükségszerűnek tűnhetett előtte egy összefoglaló jellegű, egész életútját értelmező-bemutató írás papírra vetése. Annál is inkább, mert az Irgalom és a körülötte létező munkák világát olyan magaslatnak tartotta, amelyik felé mindig is igyekezett. Még a regény lezárásakor írta: „Hallgathatok hát két okból is - mert a harcot megharcoltam, ezt az utolsó golyót is bedobtam -, s pihenhetek, mert nincs ami harcra unszoljon többet". Valamivel később a Naplójába jegyezte be: „A győzelem, ez volt, ami felé éltem, egy magas pillanat, melyről a megtett út emelkedik, ahol az utolsó gondolat kitűzött zászlóként lobog". Az összefoglaló írás, Negyven év címmel még 1965-ben megszületett, formailag tájékoztató írás lett volna ez, Gabriel Marcel érdeklődése hívta életre, valójában azonban pályatör- ténet - bevezető pályája egészéhez, helyét a megszülető életműsorozat élén találta meg, ahogy fiatalon az Ember és szerepet formálódó életműve elé helyezte. A Negyven év valódi újdonsága azonban nem az volt, amit a múltról mondott, ekkorra önkommentáló írásaiban már szinte mindent elmondott a műveiről és az életútjáról, hanem az, ahogyan az Irgalom lezárását követő újabb időszaknak nekivágott. „Nem a nem írásra teszek fogadalmat most sem, amikor az Irgalom odanyújtásával publikációim sorát lezárom - írta. - Élettevékernységeim közül szinte csak ez maradt épen, öngyilkosság volna a mozgásban tartó motort leállítani. Csak irányát változtatom meg. Utolsó vásárhelyi évemből maradt 61
