Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Dénes Iván Zoltán: Bibó, a legcsendesebb (Németh László hatása Bibó Istvánra)

egy aktív szeretetből fakadó erősebb szeretetgesztus, amelyik azt az erőszakgesztust lefegyverezni képes. Aki megdob kővel, dobd vissza kenyérrel tehát nem azt jelenti, hogy bambán tűrjük el, ha megdobnak kővel, és bambán próbáljuk az ellenfél kegyeit keresni, hanem azt, hogy találjuk meg azt a gesztust, amelyik a kővel dobálóban felkelti a saját cselekedete feletti szégyenkezést, a saját cselekedete hiábavalóságának a megismerését.

... Az előírás tartalma az, hogy a legszörnyetegebb pribékkel szemben is létezik olyan gesztus - amennyiben a szörnyeteg pribékkel szemben is az aktív szeretet, az emberi saj- nálás, az együttélés képességét az utolsó pillanatig meg tudom őrizni -,... amely fölemelt karját lehorgasztja, és az agresszív cselekedet hiábavalóságára ráébreszti...minél félelmesebb és absztraktabb szervezetek részeként történik ez az erőszak..., annál kisebbek, szinte reménytelenek a sanszai egy ilyen gesztus sikerének. A hangsúly azonban azon van, hogy minden erőszakhelyzetben van lefegyverző gesztus, és ezt kell keresnünk. Ha nem tudjuk megtalálni, akkor nem tehetünk mást, mint hogy megvédelmezzük azokat, akik reánk vannak bízva, erőnk szerint és az adott esetben rosszabb megoldásként az erőszak eszközeivel. A lényeg azonban annak a tudata, hogy ez az erőszakos eszköz a rosszabb megoldás... vannak helyzetek, amikor a háború is, a forradalom is, és a szülői pofon is valamiféle görcsös, ostoba, hatalmi vagy erőszakhelyzetet megsemmisíteni képes, és alapjában véve felszabadító hatásuk van. Mind a három... hasznos és indokolt lehet, de csakis... mint szükséges rossz, mint a jobb megoldás meg nem találása esetén elővehető másik megoldás."38

Erkölcs és hatalom Németh László értelmezésében ellentétben álltak egymással, és Gandhi az erkölcsöt használta a hatalom ellenében. Bibó István tisztában volt azzal, hogy a politika önálló diszciplínává válása annak fejlődését jelentette, de nem volt híve annak, hogy a politikatudományt az alkalmazott politikára szűkítsük, hanem a politikaelmélet értelmében használta a fogalmat. Abba tehát beleértette annak értéktanát, ember- és jövőképét, s nemcsak a kívülről meghatározott célok elérésének módszertanát, instrumentális racionalitását értette alatta. Ebben az összefüggésben értelmezte az európai politikai és vallási fejlődés értelmét mint szerencsés és kivételes fejlődést a zsarnokságok körforgásától a kölcsönös szolgáltatások rendszere, a személyes uralomtól a személytelen szolgáltatás irányába. Annak lényege a hatalom megszelídítése, humanizálása, átmoralizálása jelentette, és az nem egyszer s mindenkorra való adottság, hanem újabb és újabb erőfeszítéseket igénylő kísérlet, amely demokratikus formájában óriási lehetőség az emberi félelem, fájdalom, és erőszakmennyiség csökkentésére. A szabadság és a demokrácia elvein alapuló társadalomszerveződés nagy, nehéz és félig-meddig nem érvényesíthető vállalkozása viszont érvényes vívmányai ellenére több ponton zsákutcába jutott, és a zsákutcából meg kell találni az áttörés pontjait.

A machiavellizmus mind Németh László, mind Bibó István számára a politika és az erkölcs elválasztását jelenti. Machiavelli - Isaiah Berlin esszéje és Quentin Skinner könyve óta tudjuk - nem az erkölcstől oldotta el a politikát, hanem a keresztény erkölcs alól emancipálta azt, és a pogány erkölccsel kapcsolta össze. A Beszélgetések Titus Lívius első tíz könyvéről republikánus szerzője A fejedelemben úgy vélte, hogy az új hatalmat megszerezni és azt megtartani kívánó fejedelem csak mímelheti azt, hogy jó keresztény, mert választania kell a között, hogy ebben a világban kíván megalapozni egy erős és hatékony államot (amihez a római virtus jobb fundamentum, mint a keresztény erkölcs), vagy jó keresztényként a túlvilági üdvözülésre készül. A jó fejedelem nem lehet jó keresztény, s a jó keresztény nem lehet jó fejedelem, a kettő ugyanis nem egyeztethető össze.39

38 VT 111. 44-46.

54