Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Lászlóffy Aladár: Itt ragyog; Lázálom a hajóállomáson; „... Szilaj nádparipán...” (versek)

„...Szilaj nádparipán../'

Lehet, hogy én se tudtam róla, mégse mindegy, hogy hol lakom.

A régi test elment alólam, mint csatamén az ablakon, mint pegazus e sok mohácson, s ez, aki még nyeregben ül, magáért miből mennyit lásson országa nélkül, egyedül?

Volt-országom egy gyermekség volt, Volt-koronám egy régi ég.

A dajka-idő végig korholt:

Hej majd megfogod bánni még!

Hát megbántam: itt a nyeregben eltévedt lovas bandukol, hogy emlékeim, életkedvem végül átadja valahol

és Goethe János, Sancho Parisa általam szintén leszerel - Bodeni tó és „mit nekem, te..." utolsó zsoldom veszem el.

Nem tudom ellenség, barát ez? Kaszárnyaudvar? Pantheon?

Hol végül nyugtát kap a vátesz. Kitől kapom. Kinek hagyom.