Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - TÖBB SZEM / PONT - Onagy Zoltán: Ezüstpuska és farlövés
gyan az evolúció is megoldja saját rejtélyes ügyeit. Egyszerű, minden a helyén. Személyes és részletgazdag. Empire és neogót. Ezen belül ezer és egy közelítő játékféle az érkezés számtalan ösvényén. A szétvert karaván hozadéka A nyár eleji - ismétlést követelő - olvasmányok sorában szorosan egymás mögött menetel két Zelei kötet. A kettézárt falu, és az Itt állunk egy szál megmaradásban. Első érintésre nehéz evidenciaként elfogadni a mára nyilvánvalóvá vált különbséget. A két kötet összetartó matériája más és más. Egyfelől borzongató politikai abszurd, túlgörgetve minden egzotikus különlegességen, az ember kontra hatalom, és az emberi közösség kontra politikai hajthatatlanság felől projektálva. Ez a közelítésmód a szerzőt a megértés, a szeretet egyértelmű kinyilvánításai felé vezérli Nagyszelmenc történetének feldolgozása közben. A nagyszeimenci falutörténet a garázda nagypolitikával szemben igyekvő kiszolgáltatott kisember, a kíméletlen érdekérvényesítés, és a túlélés lehetőségeinek kutatása. A kettézárt e két alaphelyzet kiválóan poentírozható, szociológiailag jól megrajzolható óriástablója. Másfelől a szerző - Itt állunk egy szál megmaradásban - a homo sapiens genetikailag rögzült ősemberi tulajdonságai fölött álmélkodik. A tárcagyűjteményben e tulajdonságok fokozatos kiteljesedésének lehetünk tanúi, egy pillanatra sem feledkezve meg a civil lét valósága és a politika ambivalens voltáról, ennek kardinális jelenlétéről a mai, tegnapi (és holnapi) Magyarországon. Amennyiben a kötetben szereplő anyagok révén jól megítélhető, a szerző önként vállalt személyes szerepet több karavánban. Ezek a karavánok - nemes céljuk szerint nem terveitek kevesebbet, minthogy egy soha nem látott magyar oázisba vezetik az országot, s ott soha nem látott paradicsomi létet biztosítanak a kivéreztetett magyar hazának - osztódással szaporodtak. A karaván személyi összetétele bonyolult, hektikus, rendszerint előre megállapíthatatlan minőségű. A feltétlen hatalom megszerzésére irányuló belső mozgás ritkán követhető, a szövetségek gyakran bomlanak. Miután kiderült, lényegében arról van szó, a törzsfőknek nagyobb lepény, kövérebb víztároló kecskebőr jut a véges lepény-, és véges kecskebendő-szállítmányból, a kivérzett haza mentése megmarad a retorika szintjén, ha ugyan arra is vették a fáradtságot. Zelei - vélhetőleg ekkoriban - ráébred, hogy a tehetséges író általában nem politikus-alkat. Vagy ha netán mégis politikus-alkat volna, akkor általában nem író. Az olvasó - miután felfogja, minél beljebb ér a gyűjteményes kötetben, annál kevesebbet tud dolgozata alanyáról, de ha többet tudna, akkor is keveset tudna - kutatni kezd, honnan a belső információk eredete, honnan ez a helyismeret. Böngészés közben meghökkentő kapcsolódó dokumentumokra bukkan. Ezen dokumentumok ráadásul a hőskor politikai desszertjei - minthogy a felgyorsult háborús viszonyoknak köszönhetően azóta is minden napra jut valami - elveszítették korabeli fényüket. Kikoptak az emlékezetből. Aki nem járt ott, nem részvevőként követte az eseményeket, csak a híradásokból értesült az extrákról, s a tálcán nyújtott értelmezések szerint minősített, kötötte nevekhez, hatalmasságokhoz, néz csak. Ezért azután a külsős örömével fogadja el (be) a profi munkát, novellaként olvassa a goromba tárcát, hangjátékként a remek riportot, glosszaként a kíméletlen tárcát. Olvasás közben alig jut észbe, alig fog vissza a szöveg élvezetétől a tudat, hogy ezek az írások megjelenésük idejében harci eszközök, egy elhúzódó csata rekvizitumai. Annál is inkább meglepő, minthogy Megyesi Gusztáv ÉS-ben megjelent tárcáinak gyűjteményéről (A kőtörő ember), külön, darabonként máig képes vagyok megjelölni az évet, nagyjából a nyögvenyelősen alakuló, de mégis csak változó viszonyokat, a tárcát követő botrány méretét, a címadó elvtársat, néha még azt is, kivel, hogyan olvastam. Ez pedig - szerencsés esetben - nem jelenthet mást, a politika, ha lassan is, minden lépést megfontolva, az esztétikum mögé húzódik. Aminek talán éppen ideje volna. A sajtótörténeti események nem politikai okból következnek be, bárha nem kell nagyon igyekeznünk, hogy erre is találjunk precedenst. A világ lassan rendeződik, de rendeződik. A tényirodalom még abban az esetben is, ha a politikát találja meg tárgyául - bár a politikát lassan nem volna szabad összekavarnunk a politika cím alatt űzött eredeti tőkefelhalmozással, szabadrablással - irodalmi eszköztárat használ. Ma már aligha robbanthatna bankot egy szakmailag harmadrangú redaktor talált vagy vásárolt, parlamentben történt tolvajlás dokumentumainak összefűzésével, publikálásával. A tényirodalom, a publicisztika, azzal, hogy a botrány helyett az embert találta meg, olyan szerencsés helyzetbe hozza magát, hogy a mű túlél. Túléli a választott és kinevezett közhivatalok emberkéit, pojácáit, kis- és nagytehetségű maffiózóit. 92
