Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Kőhegyi Mihály: Vázlatok Szeged sajtótörténetéhez (Lengyel András: Közkatonái a tollnak)
Vázlatok Szeged sajtótörténetéhez Lengyel András: Közkatonái a tolinak Szeged sajtótörténete - az eddigi részeredmények ellenére (Reizner János, Móra Ferenc, Péter László, Lengyel András, Baranyi Zsolt, Nacsády József, Szlukovitsné Patróczy Katalin, Szabó Ferenc, Apró Ferenc, Pásztor József) - mindmáig megíratlan. Vázlatok, töredékek s adalékok születtek már, s kéziratban elkészült a szegedi sajtó bibliográfiája is (Lisztes László), de az összefoglaló, a részletekben és az egészben egyaránt eligazító monográfia még várat magára. Nem az Lengyel András most megjelent cikkgyűjteménye sem, de az alappilléreket lerakta, melyre bízvást felépíthető az ív egésze. Ezt a jövő nemzedék bizonyára meg is teszi, de nyereség lenne, ha Lengyel András tollából születne meg, hiszen sokfelé elágazó érdeklődésének, tevékenységének egyik - nem is lényegtelen - ága Szeged múltja, közte kiemelkedően sajtótörténete. Munkájának egy részét ez teszi ki, megjelent tanulmányai is ezt bizonyítják. A szegedi újságírás történetének tulajdonképpen alig van ismert alakja. Az íróként (sőt elsősorban íróként) ismert legnagyobbakon, egy Tömörkény Istvánon, egy Móra Ferencen, egy Juhász Gyulán kívül ma már legfeljebb négy-öt név az, akit nemcsak a kutatók kisded csapata tart számon, de egy náluk szélesebb kör, a város múltja iránt érdeklődő lokálpatrióták lelkes csoportja is. Pedig a sajtó alaphangját, jellegét nem ők, hanem egy sor, szakmájában jártas, helyi ügyekben tájékozott, napi munkájában szorgalmas jótollú átlagújságíró teremtette meg. Ők szedték össze nap mint nap a város életének apró híreit, ők jártak utána az itt történteknek (lett légyen az gazdasági, várospolitikai vagy kulturális esemény), az ő ízlésük és felkészültségük, problémaérzékenységük rostálta meg a nyilvánosságra érdemest az érdektelentől, s az események első, még szükségképpen nyers és kiforratlan értelmezését is ők adták meg. Természetes és nélkülözhetetlen kiegészítői voltak a náluk tehetségesebb, szépírói kvalitásokkal megáldott fényesebb elméknek, tehetségeknek. Aki Szeged sajátos gondjairól, történéseiről kíván tájékozódni, az elsősorban a „névtelenek" seregének tolla alól kikerült írásokat forgathatja haszonnal. Aki valaha is belelapozott a Szegeden megjelent újságok százezernyi lapjába, tanúsíthatja igazamat. Lengyel András név szerint is felidézi a kedves, öreg árnyak (Békefi Antal, Balassa Ármin, Frank József, Pásztor József, Sz. Szigethy Vilmos, Tölgyes Gyula, Ligeti Jenő, Puskás Jenő, Magyar László, Klamár Gyula) tevékenységét, életét. Köztük feltűnően sok a zsidó származású, de ez így van a vidék sajtóorgánumainak zömében, aligha csak szegedi vonás. A három nagy tömbre bomló tanulmányok sorában az első, és kivételesen egyetlen egy a szegedi újságírás rövid történetét mutatja be 1944-ig, minden lényeges mozzanatról, irányváltásról tájékoztatva az olvasót. Egy kis túlzással mondva ez a majdan megszületendő szegedi újságírás monográfiájának első fejezete. A sikerek és kudarcok tömb alá sorolta a szerző a szegedi lapalapítási kísérletekről, az újságolvasókról, a szegedi újságok átalakulásáról és megszűnéséről szóló írásait. Itt kapott helyet Moholy-Nagy László pályakezdéséről írott dolgozata is, valamint az üzleti harcról, várospolitikáról és sajtónyilvánosságról szóló tanulmány. A sajtó és irodalom fejezet tartalmazza a Magyar Jövendőről, a Magyar Bibliofil Szemléről, a Széphalomról, a Szép Szóról írott cikkeit. Ezek az elsődlegesen sajtótörténeti nézőpontból megírt tanulmányok nem véletlenül jelentek meg a Magyar Könyvszemle hasábjain. Lényegében könnyen hozzáférhetőek, nem így a Délmagyar- országban és a Szegedben napvilágot látottak. Mindent összevetve érdemes volt kötetbe gyűjtve közzétenni Lengyel András igen bő forrásanyagra épülő „vázlatait" (őmaga nevezi így), hiszen összefüggően, egyvégtében olvasva a szegedi sajtótörténet egészet átfogják. Mondhatnánk úgy is - kissé megemelve értéküket - már-már Szeged sajtótörténetét adják. A vázát mindenképpen. (Szeged, 1999) Kőhegyi Mihály 93