Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - Körmendi Lajos: Kipcsakisztán

csúszava rémlik... / Talán ‘hírmondó sem' élheti ezt végig!" A vers végén a talán isme­retlen, talán a református lelkész Dévay Lajos, a templom harangszavával mon­datja ki a megmaradás receptjét: „Jászkunsági magyar késő unokája / Templomod ne hagyd el, legyen gondod rája!" Miért? „Mert mindig csak itt vagy valójában otthon, / Itt a szülő, testvér, barát és jó rokon. / Mert csak így marad fenn a fajod továbbra, / Magyar kál­vinista, így élhetsz Bácskába!” Talán még így sem, sugallják az utóbbi esztendők történései. Jó kétszáz évvel ezelőtt hétszáz ember indult útnak Karcagról, százötven Madarasról, ezer Kisújszállásról, kilencszáz Kunhegyesről. Utódaik az anyaország határain kívülre kerültek, évtizedekre megszakadt a kapcsolatuk a Nagykunságon maradiakkal, s mostanra ugyan már a kibocsátó kun városok testvérvárosaivá lett Ómoravica, Bácsfeketehegy és Pacsér, az itthonról nyújtani tudott segítség még kevés a meg­maradáshoz akkor, amikor idegen érdekekért folyó háborúkba hurcolják a „Jászkunsági magyar késő unokáját", a fiatalok, családok elmenekülnek otthonról életüket mentve, akik pedig maradnak, azok fenyegettetésben élnek. Azt hiszem, egyre többet gondolnak már a régi hazára, s remélem, hogy a régi haza lakói egy­re többet gondolnak rájuk. A kúnsági utazás Csokonai halála után néhány hónappal egyik költőtársa is Karcagra látogatott, Vitkovits Mihály azonban - hála a tiszaroffi előkelőségeknek - nem korgó gyo­morral és nem gyalog érkezett. A Nagykunság központjába nem egyéb csalta a szerb származású költőt, mint József nádor látogatása. Ennek az utazásnak és lá­togatásnak állít emléket A kúnsági utazás című munkája. József nádor 1805 nyarán felkereste Kunszentmártoni, Túrkevét, Kisújszállást, Karcagot, Kunhegyest és Kunmadarast, azt a Nagykunságot tehát, amely ekkor még nádori igazgatás alatt állt. Mivel a jó kunok úgy érezték, hogy József nádor­tól több megértést és figyelmet kapnak, mint hivatalbéli elődeitől, fogadásakor ki­tettek magukért. Voltak ott pompás lovasok, versek, zenék, mozsárágyúk üdvlö­vései, virágkoszorúk, vivátok, díszebédek és egyéb földi kellemetességek. Karca­gon is fölöttébb nagy népünnepély fogadta a Habsburg főherceget, Mária Terézia unokáját, no meg egy kivágott fákból és bokrokból létesített mesterséges liget a városháza előtt, sőt még egy szökőkút is próbálta vízsugarát a magasba emelni. Mindez 1805. július 16-án történt. A fogadást követően „nagy sátor vonattatván, szép és módos muzsika közt tántz is tartatott." József nádor rendkívüli sikerű látoga­tását másnap, 17-én, Kunhegyesre majd Kunmadarasra tett útjával folytatta, az­tán Debrecennek vette az irányt. Ebben az eufóriában döntöttek úgy a nagyku­nok, hogy nádoruk látogatásának emlékét Karcagon egy márványoszlop állításá­val örökítik meg. Meg is örökítették, hogy aztán új szelek jövetelekor a minden­kori új hatalomnak legyen mit leromboltatni. A nádorlátogatás fényes eseményének volt a szemtanúja Vitkovits Mihály. Er­ről született műve, A kúnsági utazás azonban nem található meg a költő kötetei­ben, ez is jelzi, vitatják Vitkovits szerzőségét. Az az elvetemült kíváncsiskodó, aki 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom