Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 12. szám - Tódor János: Varsótól Vukovárig (Egy szemtanú feljegyzései)

a folyóirat. Mondja a nevét, Bába Ivánnak hívják.(Jót derült rajta, amikor évekkel később elmeséltem neki, hogy akkor és ott mi bizony provokátornak néztük. 1998-tól 2000-ig ő volt hazánk lengyelországi nagykövete.) Jakes, konyec! (Prága, 1989. november 23-25.) Meleg(-vízágyús) fogadtatást jósoltak idehaza nekünk, ám a Vencel téren már napok óta locsolási tilalom van érvényben. A hajnali vonattal érkező még nem tud messzemenő kö­vetkeztetéseket levonni, de az már az állomás falát borító tacepaókból nyilvánvaló, hogy Prágában nagy dolgok vannak készülőben. A restiben az asztalunkhoz ülő idős házaspár azt bizonygatja, hogy itt az emberek egyedül Dubcekben bíznak, a jelenlegi vezetőkből elegük van. A munkába sietők és az érdeklődők csoportokban állják körül Vencel király szobrát, hogy meghallgassák az egymást váltó szónokokat. A téglalap alakú, enyhén emelkedő tér északi(?) végében található szoborcsoport márványtalapzatát nemzetiszínű zászlók, transzparensek, fényképek borítják. A főhelyen Alexander Dubcek és Masaryk arcképe. Az emlékmű mögött a hálózsákokba bugyolált fiatalok, akik egész éjszaka itt virrasztottak, ki­törő örömmel fogadják az érkező reggelit. Ötven méterrel lejjebb több száz gyertya ég az egy héttel ezelőtti értelmetlen és brutális rendőrterrorra emlékeztetve. Azóta gyökeresen megváltozott a helyzet. A rohamrendőröktől itt már nem fél senki. Órák alatt több tízezresre nő a tömeg, s föl-alá hullámzik a hatalmas téren. Egyenruhást véletlenül sem lá­tunk, sem most, sem később. A kabátokon kokárdák, a kezekben nemzetiszínű zászlók. A környező házak falán, kira­katok üvegén kézzel írt tacepaók, sokszorsított felhívások*"It s over czech are free!" „68489!“ „Katonák, rendőrök ne bántsátok a tieiteket!" Képek az előző tüntetésekről, nagyméretű posz­terek a véres péntekről. Például a L'express kinagyított címlapfotója: három állig felfegy­verzett, fehér sisakos, pajzsos rohamosztagos hajánál fogva vonszol egy férfit. Prágában minden köztéri órát 12 óra előtt öt perccel állítottak meg. De hogy valójában mennyi ideje lehet még a kommunista hatalomnak, azt biztosan senki sem tudja. Jakes finsje!- olvassuk egy pecsenyesütő-bódé bádogfalán. A Svobodné Slovo szerkesztősége előtt hosszú sor kígyózik. Előretolakszunk, hogy hozzájussunk a friss délutáni laphoz, de az árus szigorúan szól ránk, hogy ez nem fair. Ahogy 68-ban, most is a diákság a forradalom kovásza. Herbert Marcuse, a filozófus alighanem elégedetten konstatálná, ha látná, hogy eszméi újra élnek. A diákok tanáraikkal együtt már több mint egy hete sztrájkolnak. Az egyetemek bejáratát sztrájkőrség vigyázza. A hallgatók felhívása nyomán hirdették meg november 26-ra a kétórás általános munka- beszüntetést. A Károly Egyetem művészeti fakultásának őrei, készségesen kalauzolnak vé­gig az épületben, amikor megtudják, hogy magyarok vagyunk. Kiderül, hogy itt készül­nek a Prága-szerte látható plakátok, transzparensek, karikatúrák. A jogi kar előtt a diákok - a fotósok legnagyobb örömére - apró nemzetiszínű papírzászlókat ragasztgatnak a piros lámpánál várakozó autókra. Talán a fellegvár, a Hradzsin az egyetlen hely, ahol semmi sem érzékelhető az esemé­nyekből. Turistacsoportok jönnek-meonek, tudomást sem véve alant a bársonyosnak becé­zett forradalomról. A kovácsoltvas főkapunál didergő két kiskatonától akár be is sétálhat­nánk a köztársasági elnöki rezidenciába. A várfalnál egy szovjet tévéstáb a panorámát vizslatja. Úgy tűnik, hogy innen föntről még teleobjektíven át sem fognak tisztán látni. Vagy talán nem is akarnak? Németh László (Budapest, 19bá) 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom