Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 12. szám - Csány Endre: A tékozló fiú a nagyvárosban (Gondolatok a tékozló fiú motívumról Rilke és Pilinszky műveiben)
foglalja össze azokat. Elbeszélni - de úgy, hogy az lássék. Három tendenciát állapít meg a regényben: a látni tanulásét, az emlékezését és az elbeszélés kísérletéét. A párizsi sokkélmény, hogy a dolgok szétesnek, „minden összefüggésük megbomlik", arra indítja az ifjú költőt, hogy az elveszett egységet saját formálóerejével újra helyreállítsa. Metódusa, amely által ezt elérhetőnek véli, a látott dolgok hipotetikus megközelítése, ahol az elbeszélőnek pusztán a szubjektíve észlelhető és az abból következő megérzések, elképzelések fontosak, hogy a dolgok belső oldalát lássa, amelyek alapjában a saját benső világ visszatükrözését szolgálják. így kerülheti el saját identitásának rögzítését mások által. Egyedül kell szembenállnia a világgal, hogy elérje a várva várt kapcsolatot az abszolútummal, egyébként az összefüggés nélküli világ determináló ereje alá kerül. A parabola elmesélése által jut Malte arra a pontra, amely után lehetetlenné válik az elbeszélés - a remélt kapcsolat (még) nem jön létre. Eisemann György a regény problémafölvetését a külső és belső világ elválásában határozza meg. Malte ezt az ellentétet a létnek egyedi bensőségében való megragadása által igyekszik feloldani, vagy Rilke ismert kulcsmotívumával szólva: a belső világtér kiépítésével. A végzeten csak azok képesek felülkerekedni, akik szeretetüknek nem találnak tárgyat, melyben az célba ér és elhal, hanem - mint Bettina von Arnim vagy Abelone - szabadon engedik áramlani a végtelen térben, szeretetük „a lét igazságába mélyed". Közvetítés nélkül, magányába öltözve igyekszik Malte a létet egyéni bensőségében érzékelni. „Feljegyzéseiben tehát a „földi" és az „égi" világ közötti misztikus egységet kísérli meg immanens egyetemességgé transzformálni.. Az utolsó fejezetben ezt a kísérletet a gyötrelmes erőfeszítések stádiumában látjuk, a várakozás stádiumában, amely után nyitva áll még a létbe hívás lehetősége."2! Káté Hamburger Malte tékozló fiújánál a végtelen szót emeli ki. A végtelen birtoklásvágy táplálja nyugtalan lelkét, melynek célja olyan térben van, amelynek nincsenek már határai, de mégis cél - jobban mondva irány. A fiú végtelen birtoklásvágya messzeségeket nyit meg, és „ez a sajátosan áttekinthetetlen összekapcsolódása egyrészt a határtalan, a lét, másrészt az akarás ill. az igyekezet elképzeléseinek elővételezi azt az egyszerre roppant és paradox élményt, amelyet az elmenőnek egykor Isten és Isten szeretete jelenteni fog. E tapasztalatig a fiúról (akit azonban eléggé jellemző módon sosem fiúnak, hanem csak „ő"- nek nevez az elbeszélő) mint egy a földön - a „világ legelőin" - vándorlóról szól a történet."22 „Az isteni szeretet és Isten, akikről ennél a tékozló - elveszett - fiúnál szó van, nem hasonlat jellegűek. És ő is csak annyiban elveszett fiú, amennyiben őt földi apja Istennek elveszíti - de egy olyan Istennek, amelynek nincs apa jellege, egy Lét-Istennek, aki a megismerés soha el nem érhető célja, „iránya.""22 Ez a fiú tehát elveszett, minthogy egyedül áll a világon, minthogy a mindenséget betöltő kétségbeesése eget-földet összekötő könyörgéssé feszül. Rilke Malte útját bukásnak tartja. Óva inti olvasóit, nehogy a könyvet útmutatóként kezeljék, Malte nagy, teljesítményre sarkalló nézeteit nehogy megfontolás nélkül átvegyék, mert a feljegyzések „inkább félrevezetnek, mint segítenek". És: „aki enged a csábításnak, és a könyvvel párhuzamosan lép, szükségszerűen kell elbuknia; lényegében csak azok lelik majd benne örömüket, akik vállalják, hogy bizonyosképp az árral szemben olvassák."24 Remény és kétségbeesés közt ingadozik Malte, nem éri el a bizonyosságot. Az utolsó mondat „még" szócskája is csak vékony rést nyit a remény sugarának. Élete nem lezárt élet. A följegyzések tartalmaznak ugyan észrevételeket, felismeréseket, de nem vezetnek megnyugtató elhatározásra: nem nyújtanak összességükben átvehető megoldást az olvasó számára. És ha valaki túlságosan belebonyolódik a részletekbe és azokban megoldókulcsot lelni vél, elvesztheti a tájékozódását, és eltévelyedhet. Ilyképpen ugyanabba a hibába esik, amelybe Malte is tanulási folyamata kezdetén: „Ház nélkül, öröklött holmik és kutyák nélkül micsoda élet ez tulajdonképpen?"25 Kétségbeesetten igyekszik kötni a belsőt a külső valósághoz. 75
