Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Füzi László: Németh László levelei Hartmann Jánoshoz
Németh László-levelek összegyűjtését és közzétételét. Ennek a munkának a keretében mintegy száz Németh László-levelet, közöttük az Áprily Lajoshoz, Basch Lóránthoz, Földessy Gyulához, Veres Péterhez írottakat tettük közzé, erre utalva írta az említett kötet bevezetőjében Németh Ágnes: „többen hiányolták a barátok leveleit, például a Veres Péterhez írott leveleket közreadó Fűzi László és Kőhegyi Mihály. Az ő hatásukra döntöttem el, hogy megpróbálom összegyűjteni édesapám teljes levelezését". Az első, 1993-ban megjelent levelezés-kötetet újabb három vaskos kötet követte 2000-ben, ebben a munkában Domokos Mátyás volt Németh Ágnes segítője. Ezeknek a köteteknek a megjelenését követően viszont Kőhegyi Mihály érezte úgy, hogy még mindig nem érte el a lehetséges teljességet a gyűjtemény, ezért újra foglalkozni kezdett a még fel nem tárt Németh-levelek összegyűjtésével. Elsőként László Gyula professzor gyűjteményét nézte át, ennek eredményeként közölhettünk a Forrás 2001. áprilisi számában egy-egy Kosztolányi Dezsőhöz és Sárközi Györgynéhez írott Németh-levelet. 2001. májusának végén Bajáról jövet Kőhegyi Mihály a most közlésre kerülő Hartmann Jánoshoz írott levelek fénymásolatát adta át nekem azzal a megjegyzéssel, hogy a jövő év áprilisában kellene őket közölni, az újabb évfordulón, hiszen akkor is emlékezni kell majd Németh Lászlóra. Kőhegyi Mihály 2001. június 18-án meghalt, a búcsúztatását követő napon ültem le a gép mellé, hogy előkészítsem közlésre, s most rá emlékezve adom közre az általa átadott leveleket. 1. Igen tisztelt Uram! Sajnos, a rendelésem nagyon megnehezíti, hogy délutáni összejövetelükön részt vehessek. Tegnap is az utolsó pillanatban itthon ragadtam. De talán még így sem késtem el a Móricz-kritikával, amely a könyvhöz illőn elég jelentéktelen lett. Nagyon sokra tartom Móriczot, tavaly Zsinkát kellemetlenségeknek is tettem ki a róla írt tanulmányommal, de erről a könyvéről nem írhattam többet és mást, mint amit itt küldök. Olyan novellák ezek, amilyeneket a szerkesztő harmadik telefonüzenetére ír meg az arrivé, akitől már minden jó. Egyben elküldöm a heverő papírjaim egyikét is. Ez nem cikk. A tavaszon írtam, amikor lapalapítási híreket hallottam s gondoltam, segítek a fiataloknak a magam revű-utópiájával, hátha találnak benne valamit, amit használhatnak. Most hogy hallom, hogy a Napkelet milyen nagy átalakulás előtt áll s hogy 60 ívről 130 ívre szökik az évi terjedelme, szerkesztő úrhoz küldöm el ezt a fiókomban lappangó papírost, így, piszkozatban, hisz természetes, hogy csak olvasásra szántam. Nem mintha a szerkesztés felől akarnám kioktatni, de talán van benne olyan ötlet, amit a Napkelet fölhasználhat s ezzel legalább közvetve hozzájárulhatok a magyar irodalmi élet egyetlen komoly szervének: a folyóiratnak a föllendítéséhez. Pirandello tanulmányomat okt. 20-ra ígérhetem. Néhány könyvet kell Olaszországból meghozatnom s a posta és a könyvkereskedők nagyon nehézkesek. A Napkeletnek szánt része Pirandello színpadáról fog szólni, mint ami európai viszonylatban egyedül érdekes. A cikk egy ívre terjed, az egész Pirandello tanulmány kettőre. A továbbiakra az a tervem, hogy mindazoknak az európai nemzeteknek, amelyeknek a nyelve számomra hozzáférhető, évente egy-egy írójáról írok, két-két hónapi időközben. Jövőre talán: André Gide, Blasco Ibanez, Galsworthy, Thomas Mann, Gorkij s ha addigra elsajátítom a norvégot, annyira, hogy olvashassak rajt: Knut Hamsun esne. A következő évben újra végigmehetnénk a skálán s néhány év alatt elég jelentékeny tőke gyűlne föl. Természetes, ennyi munka mellett könyvkritikát csak keveset vállalhatok. Ha azonban a Napkeletnek csakugyan van számomra e két hónaponta ajándékozott egy íven felül is helye: a legteljesebb diszkréció kérése mellett közölhetem a következőket. En mint novella író hajóztam be az irodalomba, amikor 25-ben a Nyugat novellapályázatát megnyertem. Akkor elkövettem azt a bolondságot vagy 86
