Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Németh István: Az áldozat (anekdotikus esszé-novella)
megöleltek egyet. Legyenek rá büszkék mindazok a nők, akik részesülhettek ebben a különös kegyben! Lássunk ezek után háromezer valahányszáz kozák kegyekben részesített nő közül egy konkrétat, Orosz Böskét Tiszaalsóról, anekdotikus esszé-novellánk hősét, aki a történetünk után megháborodott, vagy csak úgy tett, mintha megháborodott volna, mert a hátralévő hatvannégy évét teljes visszavonultságban élte le szülőfalujában, úgy is mondhatnánk, hogy szent remeteként, de ez már egy másik történet, amit, ha futja erőnkből, nem anekdotikus esszé-novellában fogunk megírni, hanem egy drámai elbeszélés formájában, jóllehet jelenlegi írásművünk is tartalmaz fájdalmasan drámai elemeket, annak ellenére, hogy az anekdotikus hangvétel nem nagyon tűri a komor színeket, de ki törődik manapság az ilyesmivel. Orosz Böskéék portájára egyszerre tíz kozák rontott be. A katonák valóban berontottak a házba. Mintha dáridóba érkeztek vagy onnan jöttek volna. Kapatosak voltak, brutálisan féktelenek. Szemtanú ugyan nem volt, mert azon a szörnyű délutánon Orosz Böske egyedül tartózkodott otthon, de a faluban mindenki megtapasztalta, hogy az orosz katonák, akik között mongolok és tatárok is akadtak, vérfagyasztó közvetlenséggel mutatkoztak be a megrémült lakosságnak. Elsősorban a nőknek. Nem sokat teketóriáztak; miután a nyitott pitvarajtóban megpillantották Orosz Böskét és arról is meggyőződtek, hogy rajta kívül senki sincs a házban - nem mintha túlságosan zavarta volna őket mások jelenléte, sok lányt, menyecskét, asszonyt az apa, az anya, a gyermeke, a fivére, a férje szeme láttára becstelenítet- tek meg - azonnal akcióba lendültek. A halálra rémült lányt lefogták, vastag röhögések közepette a ruháját letépték róla és szép sorjában, egyenként nekiestek. Hiába könyörgött, rimánkodott, rugdalózott és harapott, ezáltal csak méginkább szította a kozákok harci kedvét. Ne bántsatok, nyöszörögte, én is Orosz vagyok! Honnan tudja ezt az esszé-novella írója, amikor nem volt jelen, de senki más sem Tiszaalsóról? És leszögezte fennebb, hogy az égbekiáltó esemény után Orosz Böske megtébolyodott, a faluban hatvannégy éven át senkivel sem érintkezett, teljes visszavonultságban élt, már-már szentként. Annak a szörnyű délutánnak a borzalmait senki emberfia előtt nem tárta fel, így az esszé-novella írója előtt sem. Ennek ellenére az író mégis tud valamit. Titkokat tud, s ezeket itt-ott kibeszéli magából, vagy inkább csak megsejteti. Mindenesetre tény-való, hogy Orosz Böskén, az alig tizennyolc éves tiszaalsói hajadonon ezerkilencszáznegyvennégy őszén, annak a napnak a délutánján, amikor a falut megszállta a Vörös Hadsereg, alig egy óra leforgása alatt tíz félrészeg kozák gázolt át. S miután a tizedik, az utolsó is az áldozat félholt, a saját verejtékében és a haramiák piszkában vergődő testébe lihegte, hörögte a mocskát, föltápászkodva onnan, kíméletesen, már-már gyengéden, belerúgott a lányba, undorodva megkérdezte tőle:- No, harasó? 33
