Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Gion Nándor: Aranyat talált (regény – III. rész)
- Foglalkoztatni kell a szerbeket - mondta Lékó Zoltán. - Napközben nem mernek majd az őrtorony közelébe menni, éjszaka fogják lehozni hősi halottakat, az őrjáratot is megerősítik a környéken, maga pedig közben átsurran a határon Bácsalmásnál. Tölgyesi Mihálynak kissé összeszorult a gyomra, évek óta nem látott már halott katonát, de azért tartotta magát, és megdicsérte Lékó Zoltánt.- Már kamasz korodban is tudtam, hogy jószemű és biztoskezű fiú vagy. Amikor megetettelek kukoricával Budapesten azon a hideg tavaszi reggelen. A terepjáró kikövezett útra kanyarodott, még inkább felgyorsított. Jó óra múlva egy tanya udvarán álltak meg Bácsalmás határában. Az udvar közepén a kútra támaszkodva Margith Gábor, a híres szenttamási kocsmai verekedő várakozott. Tölgyesi Mihály igen csalódott lett.- Nekem azt ígérték, hogy jó barátokkal fogok találkozni. - mondta. - Margith Gáborra egyáltalán nem számítottam.- Sok szerencsét, százados úr - mondta Lékó Zoltán. Tölgyesi Mihály kiszállt a kocsiból, Lékó Zoltán pedig a két orosz katonával kitárolt az udvarból. Tölgyesi Mihály elindult Margith Gábor felé, mosolygott, Margith Gábor elkomorult arccal nézte, ő sohasem volt mosolygós ember. Nagyon komolyan szólalt meg.- Mindig tudtam, hogy a kis Tölgyesi Miska túléli a háborút és a nagy verekedéseket. Még én sem bírtalak agyonverni az Uglár kocsmában.- Rosszul emlékszel - mondta Tölgyesi Mihály. - Az Uglár kocsmában egymás mellett verekedtünk. Kiszórtuk a tuki legényeket.- Akkor bizonyára a Kiss János kocsmájában ütöttelek le.- Igen. Előtte azonban befakasztottam a fejedet egy széklábbal.- De azután nagyon eltaknyolódtál... Még mindig csalsz a kártyán?- Téged bármikor kisuflizlak. Ezután összeölelkeztek, még Margith Gábor is elnevette magát.- Ma éjjel átviszlek a határon.- Mostanában ezzel foglalkozol? - kérdezte Tölgyesi Mihály.- Ha megfizetnek érte. Látod, ideiglenesen tanyát is kaptam... Egyébként egészen véletlenül kerültem errefelé. Hallottam, hogy itt gyülekeznek a szenttamási és a temerini magyar menekültek. Sok rémült bácskai magyar, akik aztán itt még jobban megrémültek. Mert még erre is a szerb és horvát ordítozás járta. A maradék Magyarországon. Azt mesélték, hogy a felhergelt délszláv honfitársaink levelet írtak Titonak, hogy Bácsalmást, Baját és Mohácsot is csatolja Jugoszláviához. Ha már ilyen jó a széljárás.- Itt is vannak szerbek, horvátok?- Kevesen, de azok nagytorkúak. Találkoztam velük a kocsmákban. Néhányat meglékeltem közülük a késemmel, ettől kissé megszelídültek, de nem eléggé. Azután jöttek a kommunisták, és egy éjszaka begyűjtötték vagy húsz előcsahost. Azóta magyarul megy a beszéd Magyarországon. Tudod, nekem teljesen mindegy, hogy milyen izmusban élek, csak magyar legyek...- Szenttamáson jártál a háború óta?- Engem ott még most is főbe lőnének két perc leforgása alatt - mondta Margith Gábor. - Hiszen a községházán szolgáltam a magyar időkben. Kétszer 28
