Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Gion Nándor: Aranyat talált (regény – III. rész)
Petkovics Károly arca elvörösödött, fenyegetően kihúzta magát, Tölgyesi Mihályhoz lépett, megmarkolta mellén az inget.- Ne merészeld nekem azt mondani... Tölgyesi Mihályt valamiféle jóérzés öntötte el. Eddig csak őt verték, szeretett volna végre visszaütni. Petkovics Károly majdnem egy egész fejjel magasabb volt, mint ő, de az ölelésén, a szorításán érződött, hogy puha ember. Tölgyesi Mihály összeszorította a fogait, ökölbe szorította jobbkezét, és egészen lentről a térde mellől csapott Petkovics Károly áliára. Kemény ütés volt, Tölgyesi Mihály ezt valamikor begyakorolta a szenttamási kocsmákban, ahol azzal vádolták, hogy csal a kártyán. Most úgy érezte, hogy eltört a karja. Az utóbbi időben elszokott a vissza- ütésektől. A karja szerencsére nem tört el, Petkovics Károly viszont összenyaklott, mint a colostok, elterült a cella közepén, a feje nagyot koppant, szinte megreccsent a betonon, elájult. Egy ideig közönyösen nézték, aztán Csapó János állomásfőnök egy piszkos zsebkendőt vett elő, megköpdöste és sokáig törölgette az ájult ember arcát és homlokát. Petkovics Károly elég nehezen tért magához, nyögdécselve felkapaszkodott az egyik ágyra, és a továbbiakban nem szólt egy szót sem. Másnap reggel már neki is dagadt és kék volt az arca. Azon a reggelen Farkas elvtárs minden magyarázkodás nélkül két hatalmas pofont adott Tölgyesi Mihálynak, és csak azután faggatta délvidéki ismerőseiről. Mire visszatért a cellába, Petkovics Károly már nem volt ott. Három nap múlva már Farkas elvtárs sem volt a helyén. A világos irodában Püspöki Sándor fogadta Tölgyesi Mihályt, aki ámulva legyökerezett, amikor meglátta egykori szakaszvezetőjét.- Szakaszvezető úr, magából is pribéket csináltak ezek a disznók?! - kérdezte nagy megdöbbenéssel. Püspöki Sándor kimérten helyre utasította.- Tölgyesi közlegény, ajánlom, hogy moderálja magát. Üljön le, és ezentúl szólítson őrnagy elvtársnak. Tölgyesi Mihály leült arra a székre, amelyről hosszú heteken át Farkas elvtársnak vallott, és úgy érezte, visszatért a szerencséje, majdnem olyan jóérzés öntötte el, mint amikor állón csapta azt a spiclit, aki Petkovics Károlynak nevezte magát.- Parancsoljon őrnagy elvtárs - mondta készségesen.- Ezentúl Tölgyesi elvtársnak fogom szólítani, közlegény - mondta még mindig kimérten Püspöki Sándor. - És letegezem. Elvtársi és tegeződő korban élünk. Új világot építünk. Engem azért neveztek ki őrnaggyá, mert eltakarítottam a romokat, és elkezdtem építeni az új világot.- Ebben én is segítettem, és a továbbiakban is szívesen segítenék. Ha kiengednének a svábbogarak közül. Püspöki Sándor papírlapokat nézegetett, a homlokát ráncolta, de alapjában véve elégedettnek látszott.- A börtönben elítélendő módon viselkedtél - mondta. - Majdnem megölted az egyik emberünket. 23
