Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 10. szám - Bombitz Attila: Galambmátrix (Parti Nagy Lajos: Hősöm tere)

kisregény után most a regényben jelöli ki. Ez nem csupán a Parti Nagy-féle nyelv további térnyerését jelenti, de az igencsak „húzós" (kinek: „félelmetes") történések aktuális meg- szólíthatóságának is helyet „szorít", mi több, „teret enged" a szimulatív szociolektika rétegzettebb kiépülésének.

Ami a Hősöm tere másik történetét és beszédmódját, a groteszk-fantasztikum „sematikus- ságot" illeti, arra legyen elég hivatkozás annak modellszerűsége. A kívülről behozott (emblematikus-intertextuális) és a személyesen kitalált (motivikus-intratextuális) galambattribútumok rendszerszerű építkezése egyértelműen a humáncentrikus tradíció „galemb- eresedésének" destrukciós váltását írja le. A különböző átoperációs trükkök mindig két faj = közti átmenet egységesülésében, a személy mindenkori torzduplicitásában mutatják „értelmüket". A regény mind a galambvilágon belül, mind a tízenkétórás elbeszélő világában hemzseg hol a mauzóleumi fecskepatkányoktól, hol a hősömterei kolibripitbulloktól. Az ember csak része egy nagy világátszabási akciónak, a nyelv és a nézőpont teremti meg az „embertelennek" olvasott embertelenítés szinkróniáját, melybe bármilyen más állat-grammatikák megfeleltetésével behelyettesíthetővé válik a galamb-ember dialógus története. Ugyanakkor az „átszabászat" közös diskurzust feltételez az alulról és a felülről kiépült/ki- épülő világok hatalmi, értsd: Balatony Lajoska- és Tubica Cézár-féle diskurzusok között. A cél és az eszköz: közös. A regény mindenkori első mondatában leválik e grammatikai történetek és motivumrendszerek globális lehetségeséről, s egyetlen szöveggrammatika mellett viszi végig mindazt, amit, ha legalábbis nem kíván ellentmondásokba keveredni, regénytere - és a nyelv perisztaltikája - megenged. Parti Nagy első mondata nem csupán megnyitja a lehetséges egyedi újabb terét, de meg is üt e mondat valószerűtlen lehetségese: „A Hősök teréről nemrég lőtték fel az ezer darab fehér óvodást". A költő feladata témájában is a „lehetséges", és nem pusztán a „valószerű" ábrázolása - Arisztotelésszel szólva, ha már Balassa Péter beidézte e mindenkor aktuális szerző által kívánt lehetőség szerinti huszonnégy órás cselekménymenet Parti Nagy-féle felező tizenkettesét (ÉS, 2000. júl. 20.). Miközben a galambokkal „helyet cserélő" fehér óvodások, kiket egy másik világ szabály- rendszere szerint lőnek fel egy ugyancsak másik világ hagyományos olvasata ellenében, egy metaforasor első elemét képezik, a metaforáét, mely ugyancsak arisztotelészi értelemben olyan „átvitelt" jelent, mely különböző logikai kategóriákat helyettesít egymással, fajt fejez ki egy másik fajjal, fajt egy nemmel, nemet egy másik nemmel, nemet egy másik fajjal, itt embert a galambbal, vagy galambot a szélsőjobbal. A metafora meglódul és kiépít egy innen visszatetszőén félelmetes és d emésztő világot. Ennyiben sematikus a groteszkfantasztikum: lerakódik keményen és vasmagon mint a guano.

Mintahazugság lent és fent.

A fent említett két olvasat-lehetőség csupán a felszínen diskurál egymással. Miközben a mélyből és a magasból szinkron ideológiai diskurzusok határolják el a tizenkétórás elbeszélőt. Nem csoda, hogy középütt, a felszínen (konkrét értelemben) nem győz ellenállni a pince és a padlás hatalmasainak, nem is győz a végén, miközben már maga sem tudja, hogy valóságként olvassák-e költői műveit, vagy ő fikcionálja saját magát a képernyőn megjelenő szövegbe, vagy csak álom és őrület határmezsgyéin mozog - egyelőre szárnyatlanul. Három lehetőség is adódik az olvasatok tágítására az én-elbeszélő szemszögéből, amennyiben nem találtatik valóságosnak a hihetetlen történet: álmodja, mégpedig rémálomként a galambparádét, megőrült és vizionál, illetve részéve lett önnön fikciójának, de nem valóságként, hanem a fikció fikciójaként, ugyancsak befelé tágítva a fikció terét. Ha freudi értelemben olvassuk, mégpedig nappali álomként a szöveget, a napnál is világosabb, hogy az én-elbeszélő teljes eddigi elkészült és el nem készült életművének intratextualizálásával vetíti ki önnön félelmeit a galambvilágra, mint látomásra. Amely azonban tucatnyi igazságot rejt magában.

118