Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Bombitz Attila: Galambmátrix (Parti Nagy Lajos: Hősöm tere)
Bombitz Attila Galambmátrix Parti Nagy Lajos: Hősöm tere A kilencvenes évek magyar elbeszélőművészetének egyik legkitűnőbb nyelvmestere, Parti Nagy Lajos 2000-ben a regényt fagyasztotta le „savanyú csöndekkel és mumifikáló- dott mondatokkal". A Hősöm tere döbbenetes erejű látomássá lett a világ és az individuum posztutáni duplikálhatóságáról, a nyelvi mechanizmusok valóságcsapdáiról, a szocio- lektikumok és a hatalmi diskurzusok egyszerre referenciális és fantasztikus dialogizálható- ságáról. A regény olvasása közben aktuális szitokszavak hagyhatják el a mindennapi politikum (k)rémességétől fuldokló olvasót, mert újra valamiféle egykor volt, soha vissza nem kívánt félelem és tehetetlenség fortyog a mauzóleumisták legújabb tortasütőjében. Parti Nagy ezen munkája is könnyedén rájátszik a beazonosíthatóságokra, mert legyen bár a komikum, a paródia, a travesztia még oly erőszakos ellenbeszéd is, az ellenszegülés a fantázia mellékhajóján kegyetlenebbül valós képeket generál a valóságnál is. De hát mi a valóság, és mi a valóság valósága, a szövegvilágok rétegzettségének igazságtartalma? Előtörhetnek-e nyelvi episztémékbe formázottan a genetikusán rejtőzködő humánum félelmei, melyek archetípusokként ugyanúgy jótékony élősködői a művészetnek, mint ahogy ők jelentik az utópia megalkothatóságának feltételeit is? Orwell óta szabadon kezelhető a negatív utópia fogalma, mintha a nyelven keresztül lehetne más természetű világot is megjeleníteni, mintha a szép, új világok sorozata nem épp a klasszikusan emberközpontú utópiák ellenbeszédeként született volna meg. Az utópia nemlétező hely, nem-hely, sajátságos törvényszerűségekkel mozgatva és felépítve, men-hely, amíg a fantázia csupán a pozitív gondolkodás oltárán áldozik a valós világ ellenében. A Hősöm tere ilyen nem-hely, de nem is negativizmusa értelmében, hiszen a negatív utópia csupán ideológiai elkülönbözést fed le egyazon műfajon belül. Parti Nagy regényében ráadásul egy nyelvileg nem előre adott világ fokozatos és lassú módosulások egymásutániságában: átváltozásban és globális átváltoztató mechanizmusban sejlik fel. Ha a Hősöm tere negatív utópia lenne, az megerősítené aktuálpolitikai tényét. Világszerveződése és nyelvi transzparenciája azonban egy vesztett humanitárius dialógus utolsó fejezetét alkotja, melyben emberek és galambok keverednek egymással a hozzájuk rendelhető nyugat-európai szellemiség értékrendszerének és emblematikusságának destrukciójában. A Hősöm tere ilyen értelemben az animalitás ősdühének kegyetlenül szatirikus, emberi metasztázisa. Isten hozott a galambmátrixban. De vajon tudunk-e megfelelően beszélni a komikus formák reflektálhatóságáról? Mert a fantázia minél messzebb ér, mennél finomabb áttételek születnek a kitaláció hálójában, annál inkább érzi az olvasó annak szükségét, hogy a valóságban oldja fel az agyszülemény feszültségét. Nem mintha nem lebeghetne továbbra is abban a köztes térben, melyet a poétikai igazság jelöl ki. Különben is, az új világ új teremtménye galamb, még oly nagy is a püspökfalatja, hát ember volt, most meg „galember". Miért mégis, hogy gazemberség e könyv? Miért, hogy nem függetleníthető a valóságtól? A melyik valóságtól? 115
