Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 10. szám - Kelecsényi László: „Az élet álom“ (Krúdy Gyula kézjegyei)

titkot rejthet az a kötet, amely Krúdy Zsuzsától került a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába. A Boldogult úrfikoromban 1930-as kiadásának szennycímlapján egy tintával írott majd később ugyancsak tintával kitörölt dedikáció nyoma látható. Egyszavas megszólításból, öt szónyi ajánlásból és a teljes dátumból állt a szöveg, amíg olvasható volt. Valaki azonban eltüntette. Hogy kié lehetett a szigorú kéz, és mi oka volt erre a cselekedetre, csak találgatni tudjuk. Valamely kínos családi vonatkozás lappang e mögött. Talán igen, talán valami más.

A címzettek legtöbbje mégis író. Bródy Sándor kap tőle kitüntetően tisztelgő sorokat a Francia kastély 1912-es példányába: „az atyamesternek hódolattal". Bár közvetlen hatás nem mutatható ki Krúdy munkásságában, de hát Jókainak vagy Mikszáthnak mégsem dedikálhatott. Bródyban a Pestet hasonlóképp meghódítani jött elődöt tisztelhette, akitől ha nem is tanult, „atyamesteréül" közösen eltöltött kávéházi órák, későbbi margitszigeti kvártélyuk során válhatott.

Fontos lehetett az átnyújtás apropója is. Nem lehet szabadulni a feltételezéstől, hogy a Kóbor Tamásnak az együtt töltött kellemetlen órák emléke nyomán ajánlja az Asszonyságok díját. 1919-ben. Közösen élvezték még valamikor tavasszal Kun Béla vendégszeretetét. A felejthetetlen látogatás után bőrkabátosok fuvarozzák őket hazáig, és Kóbor halálfélelemben ül Krúdy mellett az automobilban. Végül azt eszelik ki, ha a sofőr elfogad borravalót, fuvarosaik mégsem lehetnek gyilkosok. (Vö. A bolsi, In: A tegnapok ködlovagjai, Tevan, 1925,64-65. p.)

Lestyán Sándorhoz nem fűzi ilyen kellemetlen emlék. Alig ismert hírlapíró, amikor 1922- ben - mintegy előlegezett bizalommal - „kedves jó barátomnak" nevezi őt Krúdy a Hét bagoly címoldalán. Földi Mihályról viszont már jól tudja, hogy kicsoda. A húszas években több regényéről is ír bírálatot, ami szorosabb barátságot jelez napi esetlegességű redakció- vagy asztaltársaságbeli együttléteknél. 1930-ban „igazi szeretettel" dedikálja neki a Festett királyt.

De kapnak Krúdytól megtisztelő ajánlásokat a kicsik, az irodalmi élet névtelen aligismertjei. „Wiesner úr, a drága barát", aki méltatást írt a Pesti Naplóba az Aranykéz utcai szép napokról, ezért nemsokára dedikált példányt kapott a következő Krúdy-könyvből, a Pest 1916 című Tevan-kiadványból. Ki tudja, talán egy újabb ismertetés reményében.

Az ajánlások világnézet-semlegesek. A címzettek között van református lelkész, mellesleg költő is (László Sándor), és akad zsidó rabbi, egyébként kolléga: mert egyházi író (Kelemen Adolf). Legmelegebb hangon mégis azoknak ír, kik valamiért belopták magukat a szívébe. A szűkebb kompánia, a nem irodalmi rangsor alapján kialakult asztaltársak, a józan ésszel meg- indokolhatatlan barátságok figurái ők. Ilyen alak a Garabonciás, aki köré később homályos legenda szövődött. Hargitay Istvánnak Krúdy adta irodalmi ragadványnevét, és ő büszke örömmel használta. Túlélte a névadóját meg a zord történelmi időket, és a negyvenes évek végén még létező polgári lapokhoz hordta régi emlékeit idéző kéziratait. Állítólag lakása sem volt, valahol az óbudai hegyekben húzta meg magát. Vérbeli Krúdy tollára való figura. Ismeretségük régi és hosszantartó lehetett, mert még 1924 őszén ekként dedikálja hét évvel korábbi Szindbád-kötetét: „Hargitay Pistának, a kitartás és hűség bajnokának". Aztán megírja őt. A Velszi hercegben (1924) Margittá Pongrác néven szerepel. „Cimbora volt és pártfogó. Szegényebb a koldusnál, de mindig hordott magánál egy szót, amely csak az övé volt, és egyedül ő ajándékozhatta el. (...) Ijesztő volt a nyomorúsága, és csábító a szabadsága." (In: Krúdy Gyula munkái X. Athenaeum, 1925,215. p.) Később a Zöld Asz című kisregényében is fellépteti: úgy jelenik meg, mint aki az összes kocsmát, csárdát, bormérést ismeri a fővárosban és környékén (In: Az élet álom, szerzői kiadás, 1931, 213 p.) Ennek az embernek írta a talán legszebb dediká- cióját, aki, ha megírta volna Krúdyval kapcsolatos emlékeit, most többet tudnánk egyik legnagyobb prózaírónkról. Ezt nem cselekedte meg, csak szavakban emlékezett egykori barátjára. (Vö. Antalffy Gyula: Krúdy koronatanúi, Magyar Nemzet, 1964. május 14.)

Ugyancsak asztaltársból lett Krúdy barátjává Várkonyi Titusz és Ring Pál. Másokkal egyetemben ők voltak az „égő lámpás lovagjai". Szinte napra ugyanakkor dedikálja nekik friss kötetét 1930 áprilisában. Várkonyi Titusz Várkonyi Zoltán édesapja hírlapíró (és nem utolsósor96