Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Lengyel András: Az „első fájdalomra eszmélő ember“ (József Attila freudomarxizmusának kérdéséhez)
A szöveg második, a közvetlen azonosításokat követő fele tehát egy sajátos, pszichoanali- 1 tikus szempontokat érvényesítő marxista ontológia vázlata. 4. A szöveg két eleméről eddig nem szóltunk. Az egyik a cím fölé írott mondat: „A társadalom alapja biológiai". Ez az alapelv Marx eredeti fölfogásával nincs ellentétben, a korabeli - nem freudomarxista - marxizmusból azonban lényegében hiányzik; a vulgármarxizmustól ez az elv (s következményeinek figyelembe vétele) meglehetősen idegen. Az a tény, hogy e tézist József Attila alapelvnek tekintette, önmagában is az elhatárolódás jele. Ugyanakkor azt is jelzi ez az alapelv, hogy itt egy magyarázó elmélet újraalapozásáról, „új" kiindulópont fölvételéről van szó. Nem árt azonban tudni, hogy ez a törekvés, túl a freudomarxizmuson, összhangban volt egyes, nem marxista pszichoanalitikusok törekvésével is. Róheim Géza például abban a tanulmányában (A primitív ember), amelyet a Ferenczi Sándor tiszteletére összeállított (s valószínűleg József Attila által is olvasott) kötetben publikált, hasonlóképpen a társadalomelmélet biológiai megalapozására törekedett. Róheim nyíltan leszögezte például, hogy ,,[a] nárcisztikus kapitalizmus, amelynek libidó-ökonómiai alapja a megszállottság eltolása a genitális aktusról az análisra, valószínűleg sokkal általánosabb jelenség, mint ahogy eddigi adataink sejteni engedték" (Róheim 1933. 25.). Sőt azt is ldmondta, hogy ,,[a] nárcisztikus kapitalizmusban az análison kívül az uretrális-genitális elemek játszanak nagy szerepet és érdekes kultúrhistóriai feladat volna kimutatni, hogy a libidó eltolások révén hogyan alakul át a társadalom és így az egyén szempontjából a külvilág struktúrája" (Róheim 1933. 26.). Vagyis a libidó-ökonómia és a társadalom szerinte is valamiféle - lényegi - viszonyban áll egymással, s e viszony értelmezésében a kiindulópont biológiai, a föladat tehát a libidó-ökonómia értelmezése, társadalmi funkciójának megértése. József Attila tehát nemcsak a szakadár marxisták írásaira, de a másik oldalról, a pszichoanalitikus elmélet bizonyos autochton fejleményeire is építhetett, amikor a két magyarázó elmélet egyesítésére törekedett. A másik, eddig interpretálatlanul hagyott elem maga a cím: Marx szimbolizmusa. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanis egy kérdés: miféle szimbolizmusról van itt szó? Sajnos, erre maga a följegyzés nem ad explicit választ - az érdemi, válasz a megírni tervezett, de soha meg nem íródott tanulmány lett volna. Valamiféle elképzelésünk mégis lehet József Attila fölfogásáról. A Babits könyvéről (vagy inkább a Babits könyve kapcsán) írott töredéke ugyanis beszél egy bizonyos, nem pusztán poétikai értelemben vett szimbolizmusról, s mivel ez a szimbolizmus-fölfogás maga is egy pszichoanalitikus jellegű gondolatmenet része, e másik írás is bevonható elemzésünkbe. 5. A Babits-töredék Babits Az európai irodalom története című könyvének apropójából íródott, de az elkészült rész igazából nem a könyv értelmezése, hanem a „történelem" és a „líra" pszichoanalitikus interpretációja. Hogy József Attila tagadja a történelem (azaz a megtörtént események interpretációjának, tudati földolgozásának) emlékezet-jellegét, szempontunkból most másodlagos jelentőségű, de kiindulópontként ezzel kell számolnunk. A történelem - mondja ugyanis a költő - „nem emlékezet. A tudósok ugyanúgy kiszámítják a múltat, ahogy kiszámítással próbálnak határozott vonásokat - azaz már ismert vonásokat fölfedni a jövő arculatán, vagy ahogy a jelent sem közvetlenül, hanem »tárgyilagosan«, azaz számítással akarják megragadni" (József 2000. 59.). Az már érdekesebb, hogy, bár a történetírás termékétől, a történelemtől megtagadja az emlékezés bármiféle fajtáját, elismer egy emlékezés-jellegű történelmet, az egyén történetét. „És mégis van történelem - írja -, de ez az egyén története... „Die Lust will Ewigkeit, will tiefe, tiefe Ewigkeit" " (József 2000. 59.). Az egyén története tehát, szerinte, a vágy története. E tézisben figyelemre méltó, hogy forrása és igazolója Nietzsche, aki - ma már tudjuk - a freudi mélylélektannak is előkészítője volt, s ha lehet, ennél is fontosabb, hogy a gondolat- menet folytatása is ugyanezt a Nietzsche—Freud-vonalat viszi tovább: „A gyönyörűséghez ragaszkodó egyén emlékezik kínnal szerzett tapasztalataira, mert fél. Nem magát félti, hanem a gyönyört. A félelem pedig induktív, egyetlen esetből is általánosít, attól tart, hogy ami 92
