Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Pomogáts Béla: Faludy György kilencven esztendeje
szersmind megszólaltatja azt a bizonytalanságot és félelmet, amelyet a költőnek kellett éreznie, midőn elpusztított és meggyalázott hazájába visszatért: ó Amerika, boldog, ó Amerika, ifjú, ó Amerika, melyhez a föld, ahová megyek, hőbörgő gyötrelem lesz, rút omladék, penészes rom, patkányok tanyája, dühöngő félbolondok s. megszálltak ispotálya, hol hosszabb afenekvés és rövidebb az élet - ó Amerika, boldog, ó Amerika, ifjú, most búcsút mondok néked. 4. Faludy György 1946 tavaszán tért vissza szülőhazájába Párizson, a romokban heverő Németországon, Prágán és Pozsonyon keresztül, innen a Ferencvárosi Torna Club éppen ott vendégszereplő labdarugóinak autóbuszán utazott haza. A még romos, de már éledezni kezdő Budapesten mindenekelőtt tájékozódni kívánt, találkozott régi ismerőseivel, közöttük Zsolt Bélával és Goda Gáborral, meghívásra látogatást tett a kommunista párt központjában, ahol Orbán László, az „agit-prop" (agitációs és propaganda) osztály vezetője próbálta meglehetősen félelmetes körülmények között ügynöki munkára beszervezni, emiatt azután végképp lehetetlennek ítélte, hogy Rákosi Mátyás pártjával bármiféle összeköttetést tartson fenn. Végül is a szociáldemokrata párttal, és személy szerint Kéthly Annával, a mindig tisztességes és emiatt végül is börtönbe került szociáldemokrata politikussal (később, az ötvenhatos forradalom idején Nagy Imre koalíciós kormányának tagjával, utóbb a magyar demokratikus emigráció egyik vezetőjével) került kapcsolatba. Amerikából, hét esztendei nyugati emigrációból hazatérve igen hamar be kellett látnia, hogy Magyarországon nem érvényesül a szabadságnak és a demokráciának az a szellemisége, amelyhez a nyugati világban hozzászokott. A szociáldemokraták között, Kéthly környezetében mégis megnyugvásra és lelki biztonságra talált. „Mióta New Yorkot otthagytam - jegyezte fel később önéletrajzában -, a félelem és az idegesség, a szorongás és a nyugtalanság szegődött társamul. Most (...) az idegességem eloszlott. Rájöttem, hogy el kell fogadnom a helyzetet, melyet vállaltam, és nincs okom háborognom. A szabadságért börtönbe, akasztófára vagy pallos alá kerülni - ilyesmit ezen a tájon nem tekintenek sem ritka, sem különleges eseménynek. Az ember nyugodtabban él, ha veszi a dolgokat, ahogy vannak, és aláveti magát a helyi szokásoknak. Mást úgysem tehet." A Népszava szerkesztőségében helyezkedett el, a kulturális rovat munkatársaként, itt Horváth Zoltánnal, akivel nem rokonszenvezett, és aki később ugyancsak Rákosi börtönének rabja lett, Száva Istvánnal, Justus Pállal, Erdődy Jánossal, a kitűnő regényíróval, Várnai Dániellel, Palotai Borissal, Vészi Endrével és Vándor Györgyivel (ő később ugyancsak börtönbe került) dolgozott együtt, ismét kapcsolatba lépett az emigrációból jól ismert Havas Endrével, és baráti viszonyt ápolt Kassák Lajossal, Tersánszky J. Jenővel és Fodor Józseffel, megismerkedett a fiatal irodalom képviselőivel, így Pilinszky Jánossal is. A háborús években, az emigrációban felbomlott első házassága, az ugyancsak szociáldemokrata, illetve polgári radikális irányítás alatt tevékenykedő Haladás szerkesztőségében ismerkedett meg egy fiatal újságírónővel, Szegő Zsuzsával, aki később második emigrációja során is legközelebbi társa maradt. Az úgynevezett koalíciós korszakban egymásnak ellentmondó tapasztalatokat szerzett: még 1946-ban (éppen tíz nappal a társaság felosztása előtt) beválasztották a megújuló Kis40
