Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Kozma Huba - Závada Pál: Iparosok és kereskedők Kiskunmajsa múltjában
s a redemptio adta helyzeti előny viszonylag biztos és zavartalan megélhetést ígér a lakosság nagy része számára." (Részletek Csík Antal - Kozma Huba: Kiskunmajsa története a II. világháború végéig című tanulmányából) Céhesipari, kereskedelmi előzmények A helyi honfoglalók Üllésről Majsára költözését főbíróként dirigáló Kertész György egykorú számadáskönyve arról tanúskodik, hogy a communitas haszonvételeinek több mint a felét két kocsmárostól szerzi. Az új telepesek maguk építik házaikat, vagy az előző évben itt ínségre jutó, sikertelen telepítési kísérletet végrehajtó tószegiek hátrahagyott házaiba költöznek. A templomépítés munkálatait kivétel nélkül más vidékről jött kőműves, kovács és asztalos mesterek végzik. 1755-ben - ekkor 107 házban 123 család lakik - mindössze hét iparos dolgozik a faluban, s hogy az effajta munkálkodás nem tartozott a legmegbecsültebb foglalkozások közé, azt az is bizonyítja, hogy köztük csupán egy redemptus származású mesterember akad. Ugyanebben az évben három malomról történik említés (kettőt még Üllésről hoztak magukkal a községalapítók), ezek lóval hajtott szárazmalmok, az első vízimalmot csak 1788-ban építteti a község. A legrégebbi iparosok a molnárokon kívül a sütők (valószínűleg molnár-feleségek), a takácsok, szűcsök, csizmadiák, szabók, szíjgyártók, kovácsok voltak. A napóleoni háborútól kezdődően gyors és erőteljes fejlődésnek induló osztrák könnyűipar jó felvevőpiaca az itteni bőr- és gyapjúkínálatnak. Az 1815-ben királyi parancs alapján a majsai tanács által összeírt iparos-lajstrom jól tükrözi ezt az állapotot. A 33 összeírt iparos közül 15 takács, 9 csizmadia, 5 szűcs, 3 szabó és egy szíjgyártó szinte kivétel nélkül az itt előállított alapanyagot dolgozza fel, s viszi a környék vásáraira. A XIX. század elején a Kamara Majsára is német iparosokat akar telepíteni, de a tanács megvédi kézművesei megélhetését, és elzárkózik a javaslat teljesítése elől. A céhek nemcsak szakmai érdek-tömörölést jelentettek tagjaik számára, hanem társadalmi, viszonyítási, magatartási szerepeket írtak elő befelé és közvetítettek kifelé. Az eladásra szánt, vásárra vitt portékák árát eleinte a községi elöljáróság szabályozta, később maguk a céhek. A céhmester időközönként meglátogatta a műhelyeket, ilyenkor műlátó volt a neve. Ügyelt a fuvar legények és a fuser munka eltávolítására és a vétkes mesterek megbüntetésére. Vásárkor nem volt szabad kirakodni addig, amíg a műlátók meg nem vizsgálták az iparcikkeket. A céhek felépítése Majsán is megegyezett az országoséval. A Vízkeresztkor választott főcéhmester helyettese az alcéhmester vagy kiscéhmester volt, vezetőnek számított még a céhjegyző és a legényekre ügyelő atyamester. A legfiatalabb mester viselte a szolgálómesteri tisztet. Korához illően az ő dolga volt a legágasbogasabb, ő gyújtja, oltja a céh gyertyáját az iparosok miséjén, lakomákon ő szolgálja föl az ételeket, ő tölt bort a mesterek poharaiba, sőt neki kell hazaszállítania az elázott mestereket is. Kereskedőkkel Kiskunmajsa nincs olyan jól ellátva, mint iparosokkal. A XVIII-XIX. század fordulóján még mindig csak egy szatócs működik a faluban, ezt a lakosság egy századvégi községi jegyzőkönyv tanúsága szerint kifogásolja is: „Behozatott némelly lakossaknak aziránt való panassza, hogy mivel Helységünkben csak egy bolt vagyon, mindenféle portékákot kénteleníttetnek igen drágán megvenni, sőtt még az árendás kereskedő tsak alkuba sem ereszkedik, hanem amint előbbször megmongya, asszerint kelletik elvinni. Hasznos volna tehát még egy boltot építeni, hogy így a portéka olcsóbban szereztethetnék meg." De 1851-ben is csak négy boltja van még a városnak. 12
