Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Katona Imre: A magyar művelődés reprezentatív története
Katona Imre A magyar művelődés reprezentatív története Az utóbbi évtizedben valósággal elárasztották a magyar könyvpiacot a nyugati nyelvekből fordított, dúsan illusztrált művelődéstörténeti sorozatok, melyek legfeljebb kiegészítésként tartalmaztak magyar vonatkozásokat is. Jó ideig meg kellett elégednünk az 1939-1942-ben megjelent Domanovszky Sándor szerkesztette 5 kötetes Magyar művelődéstörténet 1990-1991-es újrakiadásával, mely az utolsó példányig elfogyott. Ez a művelődéstörténet kellő terjedelemben és méltó köntösben jelent ugyan meg, de Kosa László az új művelődéstörténeti Előszóban némi joggal jegyzi meg róla: „...terjedelmes tanulmánygyűjtemény". (9. old.) Nem említi viszont Lederer Emma 1935-ben kiadott és 1992-ben újra megjelentetett Egyetemes művelődéstörténetét, mely igénytelen külseje ellenére is hasznos kézikönyv, és a 15. századtól a magyar művelődés történetét is felvázolja. Nyilván népszerűsítő jellege miatt hagyták említetlenül Nemeskürty István ugyancsak 1992-ben publikált Kis magyar művelődéstörténetét, melynek egyik érdeme, hogy kultúránk történetét 1945-ig kíséri figyelemmel. (A millecentenáris ünnepi kiadványokra itt nem tudunk kitérni.) Ez a Kósa-szerkesztette művelődéstörténet voltaképpen egyetemi tankönyv, mely egy - az Osiris Kiadó által indított és örvendetesen bővülő - sorozatba (Hofmann T: Európai parasztok I. 1998. Voigt V. szerk.: A magi/ar folklór. 1998. stb.) illeszkedik, de voltaképp mindnyájunknak szól. Sokszorosított, belső használatra szánt egyetemi jegyzetek formájában tankönyvünknek is megvoltak már az előzményei, mégis igazat kell adnunk a szerkesztő önértékelésének: ez „... az első részletes áttekintés a magyar kultúra teljes történetéről". (9. old.) Az említett külföldi és hazai művelődéstörténetek más-más tematikai hangsúllyal főként a tudomány, a technika, az oktatás, a művészetek és a vallás történetét taglalják, és ezeket lehetőségük szerint a kezdetektől a közelmúltig követik nyomon. Tankönyvünk látóhatára ennél jóval tágasabb: „Nyomon kísérjük az ember és a természet viszonyát, az élettelen és élő természet alakítását és alakulását. Miként változott az életmód és a mentalitás?" - írják. (9-10. old.) Néprajzi szempontból legfeljebb azt kifogásolhatjuk, hogy a hétköznapi életmód és a közgondolkodás mércéje majdnem mindig a korabeli (szűkebb körű) civilizációs szint, és így elesnek pl. a paraszti találmányok, vívmányok, a társadalom nagyobb részére jellemző analfabétizmus mellett szóba sem kerül a korabeli folklór (feltehető, részben igazolható) gazdagsága. A szerkesztő maga is néprajzi kutató ugyan, de már-már kínosan vigyáz rá, hogy szakmai (néprajzi) szempontok (sehol) ne domináljanak. (Ilyen szempontból talán még a fejezetenkénti bibliográfiákat is kigyomlálták.) Az olvasók (tanulók) ezt azért nem veszik észre, mert a középiskola hézagos néprajzi alapokat ad, holott e fiatal „mindenes" tudomány mára egyenrangú stúdiumként zárkózott fel idősebb, ismertebb és elismertebb társai mellé, a néprajz ma már népi művelődéstörténet. (Igaz, történeti aspektusa szükségszerűen halványabb, mint a jelenkori.) Tankönyvünk 8 közép nemzedékbeli, magasan kvalifikált szakember műve, köztük egyetemi tanár, főigazgató és tanszékvezető is található, ki-ki a választott téma, ill. korszak(ok) legkiválóbb szakértője. A szakértelem és a gondos szerkesztés révén e művelődéstörténeti összegezés egyenletesen magas színvonalú, nem tanulmánygyűjtemény, hanem egységes egész. Az előszó elismeri viszont, hogy e mű nem mindenben arányos, olykor hiányos is, de a színvonalas szintézis minden szerzője „... új kutatásait is beledolgozta az illető fejezetekbe". (10. old.) Érdemes futó pillantást vetni az egyes fejezetekre. 90
