Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Vekerdi László: A Család

abban tökéletesen igaza van; de ez nem is olyan vállalkozás, amihez egyetlen ember, le­gyen Szent István akár vagy Széchenyi, a siker reményében foghatna hozzá. Ami azonban az első állítást illeti, ezt később ő maga korrigálta, egyebek közt az Utolsó széttekintésben közölt 1962-es Metnike elrepült töredékben. „Mindent összevéve ő volt a legkülönb s értem a legnagyobbat tevő ember, akivel dolgom akadt" - summázza végül egyetlen mondatban az egész életükön át ívelő kritikus összegezést. De azért a „Mélyponton''-napló állítása se merő tévedés. Először is ahhoz, hogy Démusz Ellából Németh Lászlóné legyen, csakugyan nem volt elég egymagában Németh László. Kellett hozzá mindenekelőtt maga Démusz El­la, az Ember, aki majd Németh László mellett s halála után belenő a „Szerep"-be. De kellet­tek a körülmények is, az országért vagy egyszerűbben a többiekért érzett felelősség ahhoz, hogy megtanuljon Németh Lászlóként helytállani a köz-ügyért, amely az ő üdvössége is volt; mert ez - nagyon szépen megírta Sándor Iván - Németh László üdvtanának a lénye­ge. De figyelmeztet a Mélyponton-naplórészlet tévedése arra is, hogy a család egyáltalában nem az a magától értetődő alap, aminek a támogatására jó szándékú vagy ravasz politiku­sok építik egy jól működő polgári társadalom államának álmait. A család maga is ellenté­tekkel terhelt és válságokkal fenyegetett intézmény, akár a társadalom egésze, amelytől mégoly bensőséges vonatkozásaiban is elválaszthatatlan. Közhely, mondhatná valaki, hi­szen erről szól századunk elbeszélő- és drámairodalmának nem csekély része, a Budden- brocks-tól a Dallas-ig, s Németh László szépirodalmi műveiből is jó néhány, egyebek közt az Égető Eszter, kivált tévé-változatában. De az már nem közhely - talán a tévé-változatból is azért maradt ki? -, hogy a család egyáltalában nemcsak együttélési, genealógiai és adófi­zetési egység, hanem még valami egyéb, valami olyasféle, amit Kner Imrééktől Gyomán tett látogatása után legpontosabban Fülep Lajos fogalmazott meg 1943. június 22-én: „Régi elvem, sőt mondhatnám, tanom, hogy vannak nagy dolgok, amiket csak generációk foly­tonossága valósíthat meg. A régi művészet nagyságának titka, hogy folytatólagos, hogy egy-egy témán nemzedékek, sőt századok dolgoznak. Nem kell új témákat kitalálniok, minden erejüket a régi tökéletesítésére fordíthatják. Manapság ez ritkaság, az élet struktú­rája megváltozott. Ezért is becsülöm és szeretem Bennetek a szerves növekedést; Ti úgy nőttetek, mint a fa, s ez az igazi. Mindenképpen jó tudni, hogy van még ilyen, nekem dupla öröm, hogy akik ilyenek, barátaim is." Szerves növekedés, úgy nőttetek, mint a fa ... a másvilágon hogy egyetértene Németh és Fülep, két nagy gondolkozó, akik idelent bizony nem mindig a legszebb oldalukról mutat­ták egymásnak magukat. De erről majd Babus Antaltól fognak hallani; én itt még csak annyit szeretnék elmondani, hogy Németh József Fűzi László által publikált naplójától Grezsa Ferenc - Olasz Sándor által sajtó alá rendezett - A mintaélet forradalmáig (amit én mutathattam be 1999 január végén Vásárhelyen a Németh László Könyvtárban egyszerre Monostori Imrével, aki meg a Lakatos-kronológia nemrégiben megjelent II. kötetét ismer­tette), körérakva a sorjázó műveket: hallani vélem a fal leveleinek a susugását. És szép har­móniában simul egybe - és ezt leginkább tán Németh Ella lényének az öröksége - Magda, Judit, Ágnes, István munkáinak a hangja a többiekével, mint ahogyan a Bay Zoltán és Né­meth László barátságáról szóló Vásárhelyi Horizontban Judit és Magda írása között Radnai Gyula esszéje Németh László és Szilárd Leó közös tanárairól. Mindez azonban már egy másik tanulmányra tartozik, a művek gondos elemzésével, el­választhatatlanul a Németh László Társaság s az egyetemi-főiskolai meg középiskolai Né­meth László pályázatok történetéről; a konferenciák és előadások történetétől Vásár­helyen, Székesfehérváron, Szegeden, Debrecenben, Vácon, Esztergomban, Mezőszilason, Zuglóban, Nagybányán, Budapesten, s ki tudja még hol. De elválaszthatatlan a Bethlen Alapítvány és a Hitel történetétől is, amelyek létrehozásában és engedélyeztetésében 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom