Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Vekerdi László: A Család
Vekerdi László A Család* Dehogyis gondoltam én, mikor a Püski-Kanyar konferenciára megadtam a címet, hogy milyen nagy fába vágom a fejszét. Nyilvánvalóan nem Czeizel Endre-i ambíciók fűtöttek pedig, nem a „búr családitól Némethy Nóra esküvőjéig kívántam felvázolni családfát (ami, magunk közt szólván, minden lehetséges fa közül mindig is a legkevésbé érdekelt), hanem - a konferencia jellegének megfelelően - „mindössze" azt kívántam érzékeltetni, hogy milyen és milyen nagy a család szerepe az életmű gondozásában, föltárásban, életben tartásában. (Azt hittem, hogy Fodor András Naplójára, Németh Magda, Judit, Ágnes és Lakatos István könyveire-publikációira, valamint a magam hézagos emlékeire hagyatkozva, viszonylag könnyen megtehetem. Mihelyst munkába kezdtem, kiderült azonban, hogy nem így van; s így itt inkább csak egy még elvégzendő munka jelentőségére utalhatok.) Az, hogy ezt a témát válasszam, Németh Ágnesnek egy nemrégiben kezembe került publikációjáról jutott eszembe; az írás a maga szakszerű kompetenciájával, sokatmondó szűkszavúságával, az idézetek értelmes válogatásával és kontextusba illeszkedésével, legfőképpen pedig az analízis Németh László esszéire emlékeztető tárgyi és nyelvi igényességével úgy hatott rám, mintha magát Laci bácsit hallottam volna. Eddig is volt már hasonló érzésem Magda, Judit, István munkáival kapcsolatban is; de most döbbentem csak rá, hogy a családban valamiképpen folytatódik a Németh László-i vállalkozás; hogy a családban szép csendesen dolgozik tovább egy Németh László-i „műhely". Sorra veszem hát az említettek publikációit-könyveit, gondoltam, s a vén recenzens gyakorlottságával variálom a megtalálni vélt „műhely"-témára hangolható dallamokat. De nem ilyen egyszerű a dolog. A téma makacsnak és egyre inkább kezelhetetlennek bizonyul; nemcsak a „műhely", de maga a „család" is sok és sokféle felhanggal gazdagodik, mint például azzal a hatalmas virágcsokorral, amelyet Cs. Varga István rakott le a nyolcvanas évek elején egy forró nyári délutánon a Kapuvári Művelődési Eláz előadótermében Ella néni lábai elé; nem oda persze, hanem az asztalra, de a jelenet csak az előbbi fogalmazást tűri, mert a lényege ugyanaz, mint amikor ide nem messze holmi régi nemesek Mária Terézia elé járulnak: Vitám et sanguinem... És ahogyan ez a Vitám et sanguinem nem helyettesíthető az analízis semmiféle próbálkozásával, ugyanúgy az a virágcsokor sem a fejedelmi öregasszony előtt az asztalon. Kitetszik ez abból is, hogy az egészből ez az egyetlen jelenet ivódott belém kitörölhetetlenül, az előadóknak nemcsak a témájára, de a személyére se emlékszem, magamat is beleértve. Évekkel később, 1988. télelőn, a hamar olvadó első hó fehérségében megismétlődött a jelenet a csornai volt premontrei kolostor otthonosan méltóságteljes nagytermében; itt azonban már az előadókra is emlékezem, sőt arra is, milyen vidáman búcsúztattuk mind a vásárhelyi Németh László Könyvtár mikrobuszával hazainduló Grezsa Ferencéket. Ez a virágcsokor a Németh László Társaság egyáltalában nem ve* Elhangzott a Püski Sándor által szervezett Németh László-konferencián 72
