Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Pomogáts Béla: Faludy György kilencven esztendeje
A börtönversek - mint Határ Győző, Kárpáti Kamii, Tollas Tibor, Gérecz Attila és mások költeményei tanúsítják - az ötvenes évek magyar költészetének igen karakteres és máig jórészt ismeretlen hajtásai. így Faludy György börtönversei is, amelyeket az AHV Andrássy úti pincebörtönében írt, közöttük Október 6., Zsuzsának a tömlőéből, Vámbéri/ Rusztem szelleméhez című költeményei. Ezek a versek rendre a szabad élet emlékét és nosztalgiáját állítják szembe a fogolylét iszonyú tapasztalataival, csakúgy, mint az ugyancsak a politikai rendőrség pincéjében született Emlékezés égi/ régi udvarházra című hosszabb költemény. Ez valójában nosztalgikus búcsú a gyermekkor tündéri emlékeitől, egyszersmind a Faludy-család tragikusan elpusztult tagjaitól, a költő testvéreitől, akik a fasiszta üldözés, a nyilas terror áldozatai lettek. Külön költői világot festenek Faludy György „recski versei", így a Recski est, A vérebek, a Nyugat-Ausztrália és a Monológ életre halálra. Ezek is a börtönélet nyomasztó és sivár valóságát mutatják be, az ifjúság szabadságának emlékfoszlányait idézik fel, és eközben a lélek tartalékait próbálják feltárni, a szellem ellenállásának forrásait keresik. A recski fogdán írott 1952-es Magánzárka című költemény magával az élettel vet számot, minthogy a költőt ekkor már a lelki ellenállás lehetetlenségének gondolata kísértette meg, aztán mégis megpróbál erőt gyűjteni, ezúttal annak a szolidaritásnak a felidézése révén, amely az érte aggódó, vele együttérző fogolytársaival összeköti. Faludy György, mint már mondottuk, Nagy Imre miniszterelnök politikájának, rabtársai szolidaritásának és mindenekelőtt saját lelkierejének, az ellenállásnak a költészetben megtalált erőforrásának a segítségével élte túl a borzalmas megpróbáltatásokat, és 1953-ban, közel negyvenhárom éves korában visszatérhetett a szabad életbe. Budapesten várta Zsuzsa, akit csakhamar feleségül vett, várták barátai és várta az irodalmi élet. írói terveket melengetett, versekre és műfordításokra készült, visszatért a Népszava szerkesztőségébe és az írószövetségbe. 1956 nyarán eltöltött néhány hetet az írók visegrádi alkotóházában, ennek a vakációnak a mozgalmas élményeit: az ötvenhatos esztendő politikai „olvadásának" lelkesítő találkozásait örökítette meg Ötvenhat nyarán című versében: „A nyaralók az utcán ránk köszönnek; / »írók«, súgják. Csupa baráti arc, / s elismerő szem. Kérhetünk-e többet? / Mindenki tudja, mért folyik a harc". Alig három hónappal eztán a felháborodás és a remény kettős bűvöletében kirobbant a magyar forradalom. Az idegen túlerő ellen viselt küzdelem veresége után pedig magyar írók egész serege lépte át menekültként az osztrák határt, és szóródott szét a nyugati világban. Közöttük volt Faludy György is: nem akart még egyszer a kommunista titkosrendőrség kezébe kerülni, és csak akkor tért haza, midőn az ország már felszabadult. 5. Faludy György minden különösebb nehézség nélkül jutott el Budapestről Bécsbe, majd Párizsba, végül hosszabb időre Londonba és néhány angliai kisvárosba. 1957 és 1963 között összesen hat esztendőt töltött Angliában. 1957 tavaszán részt vett a Magyar írók Szövetsége Külföldön elnevezésű szervezet létrehozásában, ez a szervezet a forradalom veresége után a nyugati világba menekült írókat kívánta összefogni, emellett az 1957 januárjában betiltott budapesti írószövetség hagyományát szerette volna fenntartani. A szövetség elnöke Ignotus Pál lett, aki ugyancsak hosszú éveket töltött a Rákosi-rendszer börtönében, főtitkárrá a népi szociográfiai irodalom kiváló alkotó személyiségét, az 1949-ben (a Rajk-per után) Angliában menedékjogot kapott Szabó Zoltánt választották, a vezetőségbe Faludy György mellett Horváth Béía, Kovács Imre, Pálóczi Horváth György és Cs. Szabó László került. A vezető testület ilyen módon az emigráns magyar irodalom fontosabb áramlatait fogta össze. Az 1958 októberében Párizsban rendezett kongresszus szélesebb 43
