Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - A 90 ÉVES FALUDY GYÖRGY KÖSZÖNTÉSE - Faludy György: Szabadságheg

India miniszterelnöke, Dzsavahárlál Nehrunak és közbelépését kérték. Egy másik táviratban Jules Romains, André Breton, Albert Camus és mások a világ felháborodását közölték Kádárral. Az egyik további sürgöny alatt Francois Mauriac, Vercors és Jean-Paul Sartre neve szerepelt. Még érdekesebb a távirat, melyet a halálra ítéltek érdekében Louis Aragon küldött Kádárnak. Aragon hosszú évek óta semmilyen igaz ügy mellett nem emelte fel szavát, és a magyar forradalom idején is mélységes hallgatásba burkolózott. Most végre kiállt. Ugyanezt tette Picasso is, aki eddig csak kommunista ügyeket pártolt. Ugyanilyen nagyszerű és egységes volt az angliai írók kiállása.

így ment 1957. június 22-én és 23-án szünet nélkül. Igaz, hogy az Oxfordi fiatalokat és André Chamsont Ignostus telefonja ébresztette, a francia írókat Gara és Fejtő, míg Pálóczival én jártam az Ecounter szerkesztőségében, Stephen Spendernél, hogy segítségével az angol írókat felrázzuk. Ugyanekkor azonban a világ közvéleményének eszmélése, a nyugati sajtó, rádiók és televízió hangja erősebb és bátrabb volt annál, amit legoptimistább elképzelésünkben vártunk. Kiábrándítóak, mint mindig, csupán a nyugati politikusok voltak. Ezúttal némák maradtak, és nem ijesztegettek egy atomháború fenyegetésével, mint rendesen. Holott atomháborút senki sem akart, és az oroszok jobban féltek tőle, mint a nyugat. Bátrabb kiállás alighanem engedményeket hozott volna; de ez nem jutott eszükbe.

Amikor 23-án este hazamentem a szerkesztőségből, mint mást, engem is elfogott a kétségbeesés. Mindarra, ami nyugat felől elhangzott, Budapest tökéletes némasággal válaszolt. Camus vagy Picasso táviratából a magyar olvasó egy szót sem hallott. És, ami ennél sokkal rosszabb, világos lett, hogy Kádár nem törődik az emberiség tiltakozásával. Két-három napon belül végrehajtják a halálítéletet a két fiatalemberen, és jöhetnek a következő halálítéletek. Minden igyekezetünk falrahányt borsó volt.

Zsuzsa is pontosan tudta, miről van szó, és Camus regényével próbált vigasztalódni, de nem tudott. Lefekvéskor altatót vett be, mint amikor nagyon ideges volt; talán háromszor vagy négyszer az elmúlt években. Egész éjjel ott ültem mellette az ágyban. Azon töprengtem, mit kéne tenni, de semmiféle megoldást nem találtam. Hajnalra már véresre kapartam combomat, majd az ablakból néztem a reggeli utcát, teljesen hiába. Cédulát írtam Zsuzsának, aki még mindig aludt, és bementem a városba.

Pálóczi bent ült a szerkesztőségben, és fejét fogta. Ugyanarra gondolt, mint én magam. Leültem vele szemközt a másik asztalnál. Egy ideig csak egy nagy, zöld légy zümmögése hallatszott. Aztán bejött Lucy, a titkárnő, a nála megszokott irdatlan lármával, amit egyikünk se bánt. Hirtelen Pálóczi felkapta a fejét:- Eszembe jutott valami. Koestlertől kell tanácsot kérni. Ha valaki, úgy ő tudja, mit kell ilyenkor tenni.

Pálóczi ötletét nagyszerűnek találtam. Átmentünk Ignotus szobájába. Asztalkendővel nyakában ült székén. Titkárnője teát és vajas kétszersültet szervírozott éppen. Feltehetően ő is tudta, hogy minden iparkodásunkkal csődöt vallottunk. Koestler nevére felderült.- Lehet, szólalt meg, miközben a kétszersültet rágta. Telefonálj neki, Boby.

32